Mindenekelőtt azt akarom elmesélni, Hogy csodálatos, nagyszerű, szuper, fantasztikus, fenséges, pazar, pompás, lenyűgöző, mesebeli, egyszóval isteni itt lakni! 

Mindent szeretek itt: az illatokat, a hangokat, a fényeket, a színeket, a szomszéd kutyáját, a másik szomszéd kakasát, minden egyes növényt, bogarat, madarat, kertünkbe tévedő macskát, szeretek felmászni a dombra (dombtetőn lakunk, jó kis sport hazajönni), elindulni a közeli erdőbe, úristen, mióta vágytam erre az életre és most itt van és egyszerűen el sem tudom mondani mennyire jó, mennyire más ez, mint a lakótelepi vegetálás.

Van aztán még az a fontos hír is, hogy a gyerekek jövőre egy cuki tanító nénihez járnak majd az 1. a-ba, a házunktól úgy tíz percre lévő iskolába. Sokat gondolkodtunk, hogy szétszedjük-e őket, mondjuk Marcust szántuk először az a-ba, Lénát meg a b-be (pedig Lénikém volt a gyorsan kitüremkedő A baba, ó), de végül úgy döntöttünk, hogy egyszerre elég lesz sokknak az iskolakezdés, majd esetleg felsőben.

Voltam csütörtökön Gödöllőn az egyetemen és rettentően beizgultam, mert annyira szimpatikus volt mindenki a szakfordítói tájékoztatón (az egyik fordító atyaúristen furcsa módon a régi nyelvészet tanárom, aki annak idején eléggé felejthető előadásokat tartott), meg nyomatták, hogy lehet menni phd-zni, meg ösztöndíjjal szerte a világban (nekem ez mindig nagy álmom volt, de mire bejöttek az Erasmus képzések, én már bevégeztem a sulit annak idején), fú, imádtam az egyetemet is harminc éves fejjel, nekem nem a munka, csak a tanulás való, tudjátok, vannak ezek a notórius diploma halmozók, na, én is olyan akarok lenni. 

Foglalkozása: egyetemista. Na jó, esetleg: alvó. 

A "hivatalos" szakmák nem annyira hoznak lázba sajnos...