Nyár közepén derült ki, hogy egyenlőre nem folytathatom egy magasabb szinten ( =egyetemen) tanulmányaimat, így szinte azonnal nekiálltam az álláskeresésnek. Persze egy ideig húztam-halasztottam, azt, hogy jelentkezzek egy nekem szimpatikus állásra, mégis erőt kellett vennem magamon, hogy ha dolgozni szeretnék. Így a H&M-re esett a választásom, az oldalukon jelentkeztem egy részmunkaidős állásra, és az önéletrajzom mellé egy kísérő levelet is csatoltam, remélve, hogy ezzel szimpatikusabb benyomást keltek. Bő 2-3 hetet vártam, már szinte el is felejtettem, mire jött a választ, hogy menjek be hozzájuk egy állásinterjúra. Nagyon megörültem, és a lehető legjobban szerettem volna teljesíteni, ezért a netről próbáltam kicsit felkészülni.

Egy szerdai időpont volt a megbeszélt, 12:00. Mondhatni elég magabiztosan indultam el itthonról, de amikor megérkeztem görcsbe rándult a gyomrom, hiszen még nem voltam hasonló helyzetben és nem tudtam mire számíthatok. 5-8 perccel előbb már ott voltam az üzletben és még várakoznom is kellett, ez idő alatt pedig sikerült megnyugodnom. A menedzser kedvesen fogadott és megnyugtatott, Hogy nem kell izgulnom. Az irodába lépve üdvözölt még egy magasabb pozícióban lévő úriember. Mivel mindketten nagyon kedvesnek tűntek, kezdtem elhinni, hogy tényleg nem lehet semmi baj.

Először is be kellett mutatkoznom, tipikusan csak az a pár mondta volt ez, hogy hogy hívnak, mivel foglalkoztam eddig, mik a tapasztalataim, van e hobbim stb. stb. Ezután pedig különböző szituációs feladatokat kellett megoldanom/ kérdésekre válaszolnom, hogy megtudják mennyire vagyok alkalmas a pozícióra, illetve mennyire vagyok “H&M lelkű”. Olyanok voltak ezek mint például: “Egyedül vagy az üzletben és éppen megjött a kamion az áruval, de látod, hogy a kasszánál áll egy vásárló is. Közben egy másik vásárló segítséget kér, de észreveszed, hogy a próbafülke elúszott. Milyen fontossági sorrendet állítasz fel?” vagy hogy, “A vásárló a kirakatban lévő ruhát szeretné megvásárolni, de azt te nem veheted ki. Mit mondasz neki?”. Csak következtetni tudtam arra, hogy helyesen válaszoltam, mivel bólogattak, mosolyogtak. Utána még beszélgettünk kicsit, megkérdezték, hogy szerintem mennyire tudok jól alkalmazkodni, gyorsan fejlődni, nem baj e, ha a munka során pörögni kell… Illetve még én is feltettem pár kérdést a munkával kapcsolatban. Nem gondoltam volna, hogy kitérnek a fizetésre, de megkérdezték azt is, mennyiért vállalnám el, amire néhány másodperc gondolkodás után, próbáltam egy reális összeget válaszolni. (Bár azt mondták, nem ez befolyásolja azt, hogy felvesznek e vagy sem, csupán érdeklődés, mivel ők úgysem tudnak majd nagyobb összeget felajánlani.)

Összességében az interjú jó hangulatban telt, örülök, hogy lazára vették a dolgot. Még aznap felhívtak, hogy felvennének és megpróbálnák velem. Rendkívül boldog voltam, hiszen ez volt az első állásinterjúm, szóval hatalmas sikernek éltem meg. Azóta pedig már megtörtént a szerződés aláírás, egy online tréninget kellett megcsinálnom, illetve már túl vagyok két “rendes” munkanapon is. (Nagyon élvezem, de persze még bele kell jönnöm a dolgokba.)

Szóval ennyi lett volna mára ez a kis élménybeszámoló. Remélem tetszett ez a kicsit személyesebb hangvételű poszt és örülök, ha a tapasztalataim megosztásával segíthettem nektek! Írjátok le ti is hasonló élményeiteket, kommentben vagy üzenetben, ahol kérdéseiteket is feltehetitek! Ne felejtsétek el a blog  Instagram oldalát is követni!

További szép napot!