Nagyon szerettem Graeme Simsion első regényét, a Rosie Projektet, amivel berobbant a köztudatba, s igazából Nagyon jól szórakoztam a Rosie Update-en is (lánykori nevén: Rosie Effect), s mivel ez a két könyve annyira szinte egyszerre Volt meg úgy összenőtt, Hogy valójában a sikeres kezdés után az Örökké holnapig-ot gondolom Simsion valódi második regényének. Márpedig egy hatalmas siker után második regényt írni nagyon nehéz, főleg kiszolgálni vele az olvasókat, ha az ember valami olyasmit vár, mint az első könyv volt, amit megkedvelt és megszeretett. Mert az egyszerű olvasó olyan, hogy egyrészt szeretne valami hasonlót, mint amivel megkedveltette magát az író, másrészt azonban jó lenne ha kiderülne, még vannak rejtett tartalékai is a kedvencnek. Úgyhogy ilyen nagyon logikusan felkészülve, ugyanakkor kicsit félve is vágtam neki Graeme Simsion regényének, az Örökké holnapig-nak, mert be kell vallanom, hogy magasak voltak az elvárásaim…

Adam Sharp középkorú adatbázis programozó, aki megengedheti magának, hogy ne sokat dolgozzon, de még úgy is megéljen barátnőjével Claire-rel, aki szintén az IT szektorban dolgozik. Megvan a jó kis kényelmes rutinjuk. Aztán érkezik egy rövid üzenet attól a nőtől, aki a világ másik felén a még fiatal Adam egyik első nagy szerelme volt. A férfi ugyanis pályakezdőként hónapokat töltött Ausztráliában, s ott ismerkedett meg Angelinával, akivel hatalmas szerelembe estek egymással. S most, hogy 20 év elteltével az, akit a nagy Ő-nek gondolt a férfi jelentkezik, felidéződnek a régi emlékek, s mindezeknek hatása van a pasi aktuális életére is. Mert mit akar tőle Angelina, van-e még lezáratlan ügyük és be lehet-e teljesíteni a “mi lett volna ha?” kérdést ennyi idő után? Adam életében kisebb-nagyobb változások történnek, s amikor kiderül, hogy lehetőség van újra találkoznia Angelinával, igen-t mond…

Már az első oldalon kiderül, hogy a zene nagyon fontos szerepet játszik a történetben, Adam gyakran dalokkal emlékezik, azok tudják legjobban leírni az érzéseit, a hangulatait, s mivel úgy ismerkedik meg Angelinával, hogy egy bárban hobbiból zongorázik, ez a vonal végig nagyon erős marad a regényben. Kicsit úgy gondoltam, talán egy ausztrál Rob Gordonhoz lesz szerencsénk, de igazából Adam nem annyira fűz magyarázatokat a dalokhoz, hanem az olvasóra van bízva, hogy bennünk milyen asszociációkat teremtenek a számok. Az említett dalok akár a tudat alatti kivetítődései is lehetnének: előre megjelenítik a szereplők érzéseit, jobban összehozzák őket, például a zene Adamot nem csak Angelinához kötötte, hanem az apjával, aki anno elhagyta őt és az anyját, is ez volt a közös pontjuk. A zene segít szétszedni, analizálni és megérteni a regényben a kapcsolatokat és segít felfedni a rejtett elemeket. S a zene a, ami alapjában összetartja a férfi életét. Simsion nagyon rendesen egy alapos lejátszási listát is készített a regényhez, amelynek azóta persze megszületett a youtube-os és spotify-os változata is.

Sajnos számomra a zenei motívumokon túl túlságosan is csak egy középkorú férfi nyavajgásai volt számomra a könyv. Adam igazából nagyon passzívan-agresszívan viselkedett benne végig, még fiatal korában is és nagyon furán alakul a kapcsolata Angelinával is. Az újra találkozás és az akkor együtt töltött időt meg különösen kínos volt olvasni. Mint a romantikus történetek nagy kedvelője én szeretem, ha az érzelmek jelen vannak egy könyvben és az az igazi, amikor megértem a motivációkat, látom hogyan alakulnak és fejlődnek a kapcsolatok, s itt valahogy úgy éreztem az egész kimarad. Se a múltban nem ismerjük meg igazán Angelinát, se akkor amikor megjelenik, nem lehet igazán érezni és érteni, hogy mit miért tesz. Még amikor a regény utolsó részeiben magyarázkodnak egymásnak és kivesézik a dolgokat, akkor is kicsit úgy ültem és vakartam a fejemet, hogy akkor most mi van? Ez vagy az a motívum hogy került ide és ha ennyire fontos volt, korábban miért nem esett róla szó?

Alapvetően a nosztalgia faktor és a “mi lett volna ha?” alapötlet nagy kedvenceim, elvégre a saját életemben is egy csomószor gondolkozom el hasonlókról és fantáziálok arról, hogy mégis hogy alakulhattak volna másképpen dolgok (ki nem teszi ezt?:), s még az is jó lett volna, hogy Simsion megmutatja, mennyire félre is tudnak siklani ezek a dolgok és a valóság micsoda csalódások tárháza… Tehát minden adott volt ahhoz, hogy jól jöjjek ki ezzel a könyvvel. S mégis az, hogy a főszereplőket sikerült tökéletesen érdektelenné és érthetetlenekké tenni számomra, sokat levont a regény értékéből.

Graeme Simsionnak jó ötletei vannak, még lehet belőle ausztrál Nick Hornby, de valahogy az érzelmekkel, amik pedig fontos szerepet játszanak a történeteiben, nem tud mit kezdeni (talán ezért is volt annyira siker Don enyhén Aspergeres alakja, mert tőle nem vártuk el, hogy az érzelmi életét a helyén kezelje) és Angelinában is kicsit a Rosie Update-es problémát látom: gyenge és nem méltó női szereplőt alkotott. A regény olvastatja magát, a végén már kíváncsi voltam, a sok szenvedés és tehetetlenség hova fut ki (persze csalódtam a megoldásokban, de ez van) és a zenei aláfestés igazán jó móka, ennek ellenére az egész élmény számomra csak közepes volt.

Eredeti cím: The Best of Adam Sharp
Fordította: Sziklai István
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2017 (2016)
Terjedelem: 368 p.
ISBN: 9789633109830
Honnan: Kiadói, recenziós példány

Save

Save

Save

Save