Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Melina Marchetta: Jellicoe Road

Ahhoz képest, Hogy mennyit rajongtam és mennyire vártam a Jellicoe Road magyar megjelenését (még borítót is lepleztem a hype érdekében, pedig azt ritkán szoktam de itt most még a külső miatt is tökre megérte), igazából sok mindent nem tudtam a regényről. Csak azt, hogy ausztrál és az onnan származó ifjúsági regényekkel és írókkal eddig nagy szerencsém volt, majd mindegyiket kiválónak találtam (Leanne Hall, Garth Nix, Markus Zusak stb.), mindenféle díjakat nyert és közönség is imádja. Igazából persze olvastam a fülszöveget is, de valahogy az egyáltalán nem tett mély benyomást rám. Annyira, hogy amikor ténylegesen nekiálltam a könyvnek jól meg is voltam zavarodva, hogy akkor most mi van itt? Ki a főszereplő? Mikor és hol és minek játszódik ez az egész? Mi ez a háború, házak, kadétok és városiak? Komolyan, hála a magyar nyelvnek sokáig azt se tudtam biztosan, hogy Taylor fiú-e vagy lány. Úgyhogy számomra nem ez volt az a könyv, ami az első mondatától megragadott és magába szippantott. Mondjuk az első mondat és jelent elég ütős és utána jön a nagy zavarodottság, mindenesetre nem adtam fel és húúú hát mennyire jól tettem és mennyire megértem az összes elismerő jelzőt amit kapott a regény.

A regény azonnal mély vízbe dobja az olvasót, hiszen mindenféle magyarázat nélkül kapunk kétféle elbeszélést, egyet a jelenből, Taylor szemén keresztül nézve a dolgokat és mivel ő nem készül fel arra, hogy olvasók figyelik nem is igazán magyaráz el semmit (kadétok, háború, házak, városiak stb.). Aztán meg ott van a dőlt betűs rész ami egy másik történet, sejthetően valamikor a korábban játszódik és az is majdnem biztossá válik az olvasó számára, hogy a két történetet nem csak a helyszín a Jellicoe Road és környéke hozza közel egymáshoz. Szóval az olvasó igazából ugyanolyan helyzetben van, mint Taylor: ki kell találnia, hogy hol van és miért. A lány eleinte egyrészt szűkszavú, nem magyaráz feleslegesen, másrészt legalább annyira elveszett, mint mi magunk: vannak emlékei amiket nem tud hova tenni és vannak olyan emlékek amik számunkra semmit se mondanak, ő viszont nem igazán akarja felidézni, mert fájdalmat okoznak neki. Elbeszélőnk tehát eleinte teljesen megbízhatatlan és érthetetlen is sokszor, hogy miért viselkedik úgy ahogy, miért annyira elutasító és milyen indokai vannak erre? Aztán valahogy folyamatosan minden megváltozik: Taylor egyre inkább részt vesz az iskolai életben, barátai lesznek és a felelősséget, amit az elején ráruháztak egyre komolyabban viseli, ugyanakkor arra is rájön, hogy egyszerűbb segítséggel foglalkozni a régi dolgokkal és kibogozni a régi történet meg a saját múltjának a rejtélyeit. Úgyhogy a regény fokozatosan válik valami egészen mássá: történetté barátságról, szerelemről, tragédiákról és hogy ezek a dolgok mennyire meg tudnak minket változtatni és mennyire intenzív, szoros kapcsolatok tudnak létrejönni ezek árnyékában. S ez igaz mind a mai mind a régi történetre, mert valahogy az akkor kialakult kapcsolatok nem is kicsit visszaköszönnek a mosatni kapcsolatok között.
Ó igen, a rengeteg erős érzelem mellett a történet teli van tragédiával és túléléssel és aztán jön az aha pillanat, amikor kiderül, hogy Taylor emlékei azért annyira hiányosak, azért van benne és az olvasóban is annyi kérdés, mert bizony a szelektív memória nem választás, hanem egyfajta segítség ahhoz, hogy tovább küzdjön és éljen az ember. Csak egy idő után ez már kevés lesz és meg kell tudni, hogy mi rejtőzik a dolgok mélyén, mi az, ami kiváltotta ezt az egészet és a múlttal való szembenézés, a titkok felfedése bár fájdalmas, ugyanakkor felszabadító is tud lenni. Főleg, ha a végén ott a remény. Márpedig azt megadja a Jellicoe Road, bármennyire is egy idő után az ember úgy érzi, kicsit sok már a tragédia, valahogy Marchetta nagyon ügyesen egyensúlyoz és nem fordul át a történet melodrámába, nem arra játszik, hogy minél több szimpátia és sajnálat pontot sajtoljon ki az olvasójából. Hanem végül elvisz minket oda, ahol Taylorral együtt tisztán látunk. S főhősünk is közben barátokat, szerelmet és családot talál és a veszteségek és a nyereségek együtt teszik őt is jobb emberré.
Úgyhogy mit is mondjak még a könyvről, mint hogy ez egy igazán komoly és mély ifjúsági regény barátságról, szerelemről, családról az emlékek hatalmáról és nem köntörfalaz, ezek mindegyike tud egyszerre felemelő és kegyetlen is lenni. Engem, az eleinte elveszettnek tűnt olvasót is aztán folyamatosan ragadott meg és sodort magával és vártam dobogó szívvel, hogy hol kötnek ki azok a bizonyos szálak és mi lesz a megoldás, aminek egy részét megfejtettem, de voltak amik meglepetésként értek és teljesen meghatottak. S én, aki mindig meg szoktam kritizálni a felnőttek szerepét az ifjúsági regényekben most csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne olvasni ezt a történetet néhány felnőtt szereplő szemszögéből is, hogy az ő motivációjuk is tisztábbá váljon, s mint szülő az jutott megint eszembe, hogy a gyerekek sokkal okosabbak és többet tudnak és többet kibírnak, mint amit képzelünk róluk, úgyhogy majd erre igyekszem jómagam is odafigyelni.
A Jellicoe Road tehát egy szép, szívbe markoló regény, feledhetetlen szereplőkkel és letaglózó történettel.

Blogturné
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Melina Marchetta: Jellicoe Road   című világsikerű regénye. Az ausztrál írónő ezzel a könyvvel számos díjat nyert, a 2009-es Printz Awards talán a legrangosabb.  Hat  blogger véleményét olvashatod erről a szívbemarkolóan  lebilincselő történetről. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

Fülszöveg

Ebben a lírai, lebilincselő, díjnyertes regényben semmi sem az, aminek látszik, és minden nyom újabb kérdésekhez vezet.
Taylor Markhamet tizenegy éves korában elhagyja az édesanyja. Tizennégy évesen megszökik a bentlakásos iskolából, ám egy rejtélyes idegen a keresésére indul, és visszaviszi. Most, tizenhét évesen Taylor nem túl lelkes vezetője az iskolai titkos társaságnak, aminek a Városiakkal és az odalátogató Kadétokkal vívott éves harca épp most veszi kezdetét. Idén azonban a Kadétokat Jonah Griggs vezeti, akinek átható tekintetét Taylor nem sokáig tudja kerülni. Ráadásul Hannah, az egyetlen felnőtt, akiben Taylor megbízik, váratlanul eltűnik. Ha Taylor össze tudja rakni a Hannah által hátrahagyott nyomokat„ a feltáruló igazság nemcsak múltjának kérdéseire ad választ, de a jövőjét is megváltoztatja..

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Fordító: Benedek Dorottya
Terjedelem: 312 oldal.
Megjelenés: 2017
ISBN: 9789633998359
Megrendelés

Nyereményjáték
Hat állomás, hat ausztrál nevezetesség, amit ha meglátunk, azonnal Ausztrália jut az eszünkbe. Minden állomáson egy-egy képet találsz, találd ki mi van rajta és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Az én nevezetességem:


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
06.25 Kelly és Lupi olvas
06.27 Deszy könyvajánlója
06.29 Könyvvilág
07.01 Dreamworld
07.03 Olvasónapló
07.05 Sorok között



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

Melina Marchetta: Jellicoe Road

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×