Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

BREAKING: A McLaren beperelte Alex Palou-t!



A Mclaren Racing és IndyCarban szereplő csapata, az Arrow McLaren pert indított Alex Palou ellen.

A wokingiak és amerikai leányvállalatuk egymástól függetlenül, augusztus 16-án, szerdán nyújtották be a szükséges dokumentumokat az Egyesült Királyság kereskedelmi bíróságán.

Az Indy Star értesülései szerint a követelés mindkét ügyben a spanyol pilóta programjára már elköltött pénzösszeg teljes egészében történő visszatérítésére vonatkozik.

Emellett a McLaren már múlt pénteken elindította az eljárást Palou saját cége, az ALPA Racing USA, LLC ellen. Pontosan aznap, amikor Zak Brown körlevélben tudatta a gárda alkalmazottaival, hogy a 26 éves pilóta korábbi ígéretével ellentétben mégsem kívánja náluk folytatni IndyCar-karrierjét.

Mint az USAracing ebben a cikkben már részletesen beszámolt róla, Palou egy év leforgása alatt immár másodszor gondolta meg magát pályafutása jövőjét illetően.

Tavaly nyáron kis híján a szövetségi bíróságon kötött ki a McLarennel és a Chip Ganassi Racinggel együtt, miután úgy szerződött le előbbi alakualthoz, hogy a 2023-as idényre még a CGR-nek volt opciós joga.

A helyzet végül peren kívül megoldódott, aminek értelmében Palou idén maradt a 10-es Dallara-Hondában, emellett pedig a wokingiak Forma-1-es tartalékosa is lett. 2024-től pedig már az Arrow McLarennél rótta volna a köröket az IndyCarban.

A jogi hercehurcával járó költségeket teljes egészében a McLaren finanszírozta a spanyol helyett, továbbá Brown állítása szerint több millió dollárt költöttek az F1-es tesztejibe is. Mindezeken kívül még tetemes mértékű előleget is kapott a jövő évi fizetéséből.

Az újabb fordulat után eddigi menedzsmentje, a Monaco Increase Management azonnal megszakította vele az együttműködését, Ganassi viszont kiállt pilótája mellett, mondván Brown csak az áldozat szerepét játssza.

Jelen per kapcsán az IndyStar megkereste Palou mostani ügynökét, a korábbi IndyCar-versenyző Roger Yasukawát, aki azonban csak annyit reagált, hogy a versenyző – aki jelenleg 101 ponttal vezeti az IndyCar összetettjét – jelenleg csak a háralévő három futamára fókuszál.


ELŐZMÉNYEK:

>>>>>Alex Palou hátba szúrta a McLarent!

>>>>>Palou-gate 2.0: Kirúgta saját menedzsmentje a spanyolt az újabb botrány után

>>>>>„A McLaren az áldozatot játssza” – Ganassi keményen beszólt Zak Brownnak az újabb botrány kapcsán





The post BREAKING: A Mclaren Beperelte Alex Palou-t! appeared first on .



This post first appeared on USAracing - Motorsports Site, please read the originial post: here

Share the post

BREAKING: A McLaren beperelte Alex Palou-t!

×

Subscribe to Usaracing - Motorsports Site

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×