Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

IndyCar: Fellélegezhetnek Takuma Sato rajongói



A 2023-as szezont megelőzően a Chip Ganassi Racing bejelentette, Hogy az épített és utcai pályákon az újonc Marcus Armstrong, míg oválokon a veterán Takuma Sato terelgeti a 11-es számú Dallara-Hondát.

Tavasszal azonban egyre több olyan pletyka látott napvilágot, hogy a japán versenyző programja szponzorációs okok miatt már az Indianapolis 500 után befejeződhet a csapattal.

A Május Hónap során maga Sato is megerősítette, fogalma sincs arról, hogy az idény maradék három, nyári „balra kanyarodós” futamán – iowai duplaforduló, Gateway – maradhat-e a volán mögött.

Ezzel párhuzamosan pedig olyan hírek is felröppentek, hogy a még oválszűz Armstrong fogja átvenni az autót ezen a pályatípuson is.

A RACER legfrissebb információi szerint azonban a helyzet mostanra rendeződött.

A szaklap megkeresésére a CGR illetékesei megerősítették, a kétszeres Indy 500 győztes sztárpilóta programja változatlan marad.

Ami jó hír Satónak, az viszont negatív fejlemény Armstrong számára.

Az új-zélandi már az év elején kijelentette, minden vágya megméretni magát oválon is, a nagy lehetőségre azonban jelen állás szerint még várnia kell.

A CGR ugyankkor elhintette, hogy tervben van számára egy szezon utáni teszt.



Katt ide és kövesd az USAracinget a Google Newsban is!


The post IndyCar: Fellélegezhetnek Takuma Sato rajongói appeared first on .



This post first appeared on USAracing - Motorsports Site, please read the originial post: here

Share the post

IndyCar: Fellélegezhetnek Takuma Sato rajongói

×

Subscribe to Usaracing - Motorsports Site

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×