Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

A motorsport történetének leghülyébb reklámfogása – Csak a mázlin múlt, hogy senki nem került rács mögé



A kétezres évek derekán egy fiatal amerikai versenyző támogatója valami igazán ütős reklámot akart tető alá hozni. A nagy ötletből azonban a sportág történetének egyik legbizarrabb jelenete kerekedett ki bűncselekmények sorozatával fűszerezve.



Nem túlzunk, ha azt állítjuk, Hogy a legfontosabb dolog a motorsportban a szponzoráció. A támogatók által biztosított pénzösszeg egy karrier alfája és omegája, ha ez rendelkezésre áll, akkor adott pilótának már mondhatni nyert ügye van arra, hogy nyélbe üssön egy versenyzői szerződést.

Szponzoráció hiányában ígéretes tehetségek ezreinek pályafutása siklott ki még azelőtt, hogy igazán megmutathatták volna, hogy mire képesek.

Még ennél is bosszantóbb viszont azon versenyzők helyzetelőnye, akik kvalitásbeli hiányosságaikat biztos anyagi háttérrel kompenzálva olyan magasan jegyzett bajnokságokba is eljutnak, amiről az ügyesebb, ámde financiálisan nem épp eleresztett kollégáik csak álmodozhatnak.

Nem csoda hát, hogy ha egy versenyzőnek sikerül találnia egy olyan támogatót, aki hajlandó pénzt feccölni a karrierjébe, akkor ahhoz tűzzel-vassal ragaszkodik. Bevállal cikis reklámokat, sőt, még azt sem bánja, ha felnőtt pelenkát kell promóznia, vagy épp egy olyan autóval kényszerül pályára hajtani, amelynek motorháztetején Kim Kardashian arcképe díszeleg.

Az aláírt szponzori szerződés azonban önmagában még nem garantálja a kánaánt. Szép számmal akadnak példák csúnya perekre, csaláson alapult kontraktusokra, sőt még, az is előfordult, hogy egy cég kamatostul követelte vissza a pénzét, olyannyira nem volt elégedett az általuk támogatott versenyző teljesítményével.

2006 augusztusában azonban olyasvalami történt, ami mindmáig egyedülálló a motorsportban. Egy szponzorcég akaratán kívül, saját idiotizmusának köszönhetően ugyanis néhány perc leforgása alatt bűncselekmények sorozatát követte el az autólopástól kezdve egészen a versenyzők, csapattagok, nézők valamint a létesítmény alkalmazottainak veszélyeztetéséig és csak a pálya tulajdonosán múlt, hogy senki nem végezte végül a rácsok mögött.



A mindössze 16 éves Justin Philpott 2006 elején úgy érezte, megfogta az Isten lábát, amikor sikerült nyélbe ütnie egy szponzorációs szerződést a teljes Western Super Late Model szezonra.

A szóban forgó támogató a Taxbrain nevű adótanácsadó cég volt, amely a kontraktus megkötésekor azt is leszögezte, hogy hosszútávra szeretnének tervezni a tinédzserkorú versenyzővel.

A regionális, kaliforniai pályákon lebonyolított WSLM-ben Philpott sikert-sikerre halmozott, aminek láttán a TaxBrainnél elkezdtek azon gondolkodni, hogy miként tudnának erről a kapcsolatról még több bőrt lehúzni.

2006. augusztus 13-án, a Tracyben lévő Altamont Raceway Parkban rendezett futamot Philpott hatalmas dominanciával versenyezte végig és a kockás zászlót is ő látta meg elsőként.

A fiatal tehetség a győzelmét követően örömittasan emelte magasba a legjobbnak járó trófeát a Victory Lane-en, a sikerében pedig osztozott a helyszínen tartózkodó családja és népes baráti társasága is.

A nagy ünneplés közepette észre sem vették, hogy mindeközben a háttérben egy férfi beugrik Justin Chevrolet-jába, majd – miközben egy másik, kézikamerás illető szemmel láthatóan próbálja takarni őt-, nemes egyszerűséggel, integetve elhajt.

Az Altamont Raceway hangosbemondója azonnal realizálta a helyzetet és hívta a biztonságiakat, akik a Philpott családdal és néhány dühös csapattaggal kiegészülve az autó után iramodtak.

A 05-ös Chevy eközben semmitől sem zavartatva haladt a félmérföldes oválon és csak akkor lassított le, amikor a biztonságiak az útját állták. Elsőként Ryan Philpott, Justin unokabátyja ért a kocsihoz, az ablakhálón keresztül kirángatta és a földre teperte a “tolvajt”, aki közben végig nevetgélt, nyújtogatta a nyelvét, tehát szemmel láthatóan poénnak fogta fel egészet.

“Hallottam, amint az autómat beindítják, aztán amikor megláttam, hogy valaki elhajt vele rögtön kiabálni és futni kezdtem utána” – nyilatkozta Justin. “Senki nem tudta, hogy mi történik.”

Ha mindez nem lett volna elég, a zűrzavar kellős közepén egy másik férfi is akcióba lépett és úgy döntött, ő az egyik vontatós járművet lovasítja meg, de végül szintén a biztonságiak karjaiban végezte.

A bizarr fordulat csak ezután jött.

Kiderült ugyanis, hogy a jelenetsor nem egy, a NASCAR 1986-os, talladegai versenyén látottak – amikor egy ittas rajongó egyszerűen elkötötte a pace cart – újrajátszása volt, hanem konkrétan egy filmforgatás.

A versenygépet eltulajdonító férfi egy fizetett színész, az egészet videózó, szám szerint öt személy – beleértve a pálya saját járművét eltulajdonítani próbált illetőt – pedig az eset mögött álló filmes cég alkalmazottja.

A TaxBrain ugyanis már hetekkel korábban kiötletelte, hogy legújabb reklámkampányát Philpott köré kellene felépíteni. Ennek kapcsán meg is született a nagy ötlet egy őrült rajongóról , aki ellopja kedvence versenyautóját, a jelenetet pedig a cég vírusvideóként akarta elterjeszteni szerte a világhálón.

A TaxBrain a hitelesség kedvéért nem az ilyenkor szokásos szisztémát kívánta követni és előre lezárt terület helyett úgy döntöttek, éles körülmények között fogják leforgatni a jelenetet.

Amint tehát Justin megnyerte a futamot és nagyban ünnepelt, azonnal jelt adtak a színészüknek – akinek nevét jogi okokból a későbbiekben sem hozták nyilvánosságra – és már forogtak is a kamerák.

A gond csak az volt, hogy a filmezési szándékáról a TaxBrain nem csak Philpottékat és a csapatot felejtette el tájékoztatni, de magát a komplett szériát is, beleértve a biztonsági személyzetet.

A forgatásról csak az Altamont Racway néhány tisztviselője tudott, akiktől a cég úgy kért engedélyt, hogy a versenyt követően szeretnének néhány felvételt megejteni.

Ebből a pálya emberei naivan arra következtettek, hogy a létesítmény aznapi bezárása után akarnak statisztákkal filmezni, az meg sem fordult a fejükben, hogy a TaxBrain valójában alig pár perccel a leintés utánra gondolt a mit sem sejtő közönség, versenyzők, csapattagok és egyéb alkalmazottak jelenlétében, fittyet hányva a legalapvetőbb biztonsági előírásokra is.

Később a színész elmondta, hogy őt eleve arra utasították, ne foglalkozzon azzal mi történik körülötte a pályán, egyszerűen csak vezessen. Ezért is nem vette komolyan azt sem, amikor kirángatták az autóból, mert meg volt győződve, hogy ez is a spontán forgatás része.

Az Altamont Raceway Park anyacégének, a Riverside Motorsports Parknak sajtószóvivője igyekezett a lehető leghamarabb elhatárolni magát a történtektől.

“Néhány embernek volt csak tudomása az Altamont Raceway Parkban arról, hogy mit tervez a TaxBrain. Az RMP azonban, mint a pálya tulajdonosa, erre nem adott engedélyt. Semmilyen formában nem szeretnének ilyen és ehhez hasonló dolgok részesévé válni.”

A történtek után sem az Altamont Raceway Park, sem pedig az anyacég, a Riverside Motorsports Park nem értesítette a helyi seriffhivatalt, így nem indult büntetőeljárás senki ellen.

Csodával határos módon a finoman szólva is meggondolatlan forgatási kísérlet során senki nem sérült meg, noha az amatőr sofőr és az általa vezetett versenygép körül rohangáló emberek kombinációja könnyen vezethetett volna tragédiához.



“A tervünk a volt, hogy csinálunk egy vicces videót, feltesszük YouTube-ra, hogy aztán a célközönség felkapja a TaxBrain márkanevet” – magyarázta a felvétel készítéséért felelős Petz Enterprises feje, Craig Petz. 

“A dolog akkor siklott félre, amikor a felvétel eljutott a tévétársaságokhoz.”

Petz elmondása szerint direkt azért készítették el a jelenetet spontán a futam végén a jelenlévők tudta nélkül, hogy ezzel őszinte reakciókat váltsanak ki a jelenlévőkből.

A sajtóban eleinte úgy tálalták a videót, mintha tényleg valós versenyautó-lopás történt volna. Hamarosan viszont kiderült, hogy előre megrendezett eseményről volt szó, a kattant rajongó pedig egyszerű színész, a felvétel azonban már megállíthatatlanul terjedt.

Az akkoriban rendkívül népszerű sportfórum, a GoTeamGo webmestere, Ross Johnson az ESPN-nek elmondta, hogy a TaxBrain egyik partnere, bizonyos Todd Taylor például álnéven csatlakozott az online közösséghez csak azért, hogy posztolhassa a videót.

A negatív visszhang ellenére Petz a messzemenőkig elégedetten konstatálta a történteket.

“Összességében nagyon boldog vagyok. Hatalmas, tényleg hatalmas figyelmet kaptunk és pontosan ezt is akartuk elérni. Milliók látták a tévében, valamint online a videót rajta a TaxBrain logójával. Olyan fontos csatornákon és website-okon foglalkoztak vele, mint az ESPN, a CNN, az NBC, a Headline News, a Sports Illustrated és a Sporting News. Ekkora sikerről álmodni sem mertünk volna.”

Justin Philpott 2014-ben 


A szponzoráció szempontjából ínséges időket jól jellemzi, hogy annak ellenére, hogy a TaxBrain Philpotték tudta nélkül, illegális módon egy mindennemű versenyzői tapasztalat nélküli színész kezébe adta a kétszázezer dolláros versenygépet, ezzel veszélybe sodort legalább egy tucat embert – nem beszélve a még mindig a pálya mellett tartózkodott nézőkről – és összességében átvert mindenkit, aki élt és mozgott, Justin mégis meghosszabbította velük a szerződését.

A fiatal versenyző a 2007-es szezont már a NASCAR fennhatósága alá tartozó Whelen All American Series-ben kezdte meg, majd 2011 és 2013 között a regionális NASCAR K&N Pro Series West bajnokság hat futamán is felbukkant szintén a TaxBrain jóvoltából.

Philpott és a cég kapcsolata 2014-ben ért véget, amikor is Justin leszerződött a Pacific Challenge Seriesbe.

Az 1966-ban megnyílt Altamont Raceway Park két évvel a TaxBrain önkényes filmforgatása után, 2008-ban végleg bezárta kapuit. Ennek azonban semmi köze nem volt a motorsport történetének egyik legrendhagyóbb eseményéhez, sokkal inkább a piszkos anyagiakhoz.

Ami a TaxBraint illeti, ők egy pillanatig sem érezték kínosnak a történteket, sőt, egyenesen büszkék rá.

Olyannyira, hogy a sajtóanyagaikban még évekkel később is úgy hivatkoztak magukra, mint “a cég, amely 2006 augusztusában országos figyelmet kapott köszönhetően vírusvideójának, amelyen egy rajongó ellopta a győztes versenyautóját”



Katt ide és kövesd az USAracinget a Google Newsban is!


The post A motorsport történetének leghülyébb reklámfogása – Csak a mázlin múlt, hogy senki nem került rács mögé appeared first on .



This post first appeared on USAracing - Motorsports Site, please read the originial post: here

Share the post

A motorsport történetének leghülyébb reklámfogása – Csak a mázlin múlt, hogy senki nem került rács mögé

×

Subscribe to Usaracing - Motorsports Site

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×