Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Végül kitárta a szárnyait – Lengyel Tamás bemutatta gyönyörű feleségét

Tags: azonban hogy csak

Lengyel Tamás az utóbbi években igazi meglepetések embere volt.

22 éve folyamatosan dolgozik a színészetben, és számos színházi darabban, filmen és tévésorozatban láthattuk. Gyuriként mindenki szívét elnyerte az A mi kis falunkban.

2021-ben Azonban kilépett a sorozatból. Egy évvel korábban, még márciusban, először említette meg, hogy másfél évvel korábban megnősült.

Azonban sikerült jól titkolnia kisfiának a születését, aki 2020 őszén jött a világra.

Mivel szerettei és közeli barátai mind tudtak róla, de – ahogy mondta – nem akartak pénzt keresni a gyermek első fotójával, így szűk körben tartották a családi életüket.

A feleségéről sem oszt meg sok részletet – Csak annyit mondott, hogy ellentétes személyiségek, de mint tudjuk, az ellentétek vonzzák egymást.

Mostanra már 5 éve vannak együtt, és szeretnének még egy kisbabát, de azt nem tudni, mikor érkezik el az idő.

Még élénken emlékeznek az első gyerek első éjszakájára otthon, amikor nem tudták, miért sír annyira a kicsi. De kiderült, hogy éhes.

Annak idején a feleségével a Tinderen találkozott, bár nem volt kezdetben sikeres a kapcsolatfelvétel. Sokan azt hitték, hogy nem ő van a profilon, valaki csak használja a nevét és a képét.

Körülbelül egy hét múlva válaszolt a üzenetére, és sokáig csak leveleztek. Majd egyszer találkoztak, és onnantól minden a saját útján ment.

A Mi kis falunk sztárja azonban egész eddigi pályája során nem mutatta meg nyilvánosan szerelmét. Most azonban megosztott egy képet a feleségéről, bár csak hátulról látható. A hosszú, barna haja szinte biztos, legalábbis a kép alapján.

“Végre megoszthatok egy képet a feleségemről…” – írta Tamás viccesen a poszt mellé.

The post Végül kitárta a szárnyait – Lengyel Tamás bemutatta gyönyörű feleségét appeared first on Bikuci.hu - vicces képek, mémek, humoros videók, poénos oldalak.



This post first appeared on Bikuci.hu, please read the originial post: here

Share the post

Végül kitárta a szárnyait – Lengyel Tamás bemutatta gyönyörű feleségét

×

Subscribe to Bikuci.hu

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×