Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Pedro Pascal és Ridley Scott is levelet kapott a Gladiátor 2 forgatásán használt élő állatok miatt

A PETA állatvédő szervezet több levelet is küldött Ridley Scott rendezőnek és Pedro Pascal színésznek, hogy hagyjanak fel az élő állatok használatával a Gladiátor folytatásának forgatásán. Elmondásuk szerint a körülmények egyáltalán nem ideálisak, hogy vadállatokat alkalmazzanak a forgatáson, ráadásul a filmhez használt majmok nagyon kiszámíthatatlanok, ez pedig veszélyt jelent az emberekre nézve.

Ridley Scott 2000-es klasszikusának második részét régóta várják a mozirajongók. Az öt Oscar-díjat bezsebelő első rész után ez talán nem is annyira meglepő. Sokaknak pont a Gladiátor miatt Russel Crow valószínűleg egy életre Maximusként marad meg, számos nagy sikerű és zseniális szerepe ellenére is. Illetve Joaquin Phoenix – az egyik legismertebb vegán aktivista – is ekkor került a nagyközönség látóterébe Commodus császár megformálásával.

A második részben olyan nagy nevek kapnak majd szerepet, mint Pedro Pascal, aki jelenleg Hollywood egyik legfényesebben ragyogó csillaga, Denzel Washington, és lehet, Hogy Djimon Hounsou is visszatér eredeti szerepében. A forgatás a színészek és forgatókönyvírók sztrájkja, valamint egy rosszul sikerült kaszkadőrmutatvány miatt jelenleg akadozik.

Miért használnak még állatokat 2023-ban a filmekhez?

A People for Ethical Treatment of Animals (PETA) állatvédő szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a filmben élő állatokat (lovakat és majmokat) használnak. Ezért levélben szólították fel Ridley Scottot, illetve Pedro Pascalt is, Hogy Hagyjanak Fel az állatok alkalmazásával.

A levelek megírására azután került sor, hogy a PETA kapott néhány bejelentést a forgatáson dolgozóktól, melyek szerint az állatokkal nem bánnak megfelelően.

„A tikkasztó nyári hőség és a zavaró filmes felszerelések veszélyes kombináció a lovakra nézve. Jól tudjuk, hogy ők hajlamosak megijedni és könnyen sérülnek, ezenfelül a filmforgatással járó stressz is megviseli őket. A filmes ipar múltja bővelkedik forgatáson történt balesetekben és halálesetekben. Nagyon reméljük, hogy a Gladiátor 2 nem bővíti ezt a listát újabb állatokkal” – írták a második levelükben, miután azt az információt kapták, hogy a forgatás során egy ló összeesett a kánikula miatt.

A makákókkal való munka veszélyei is szóba kerültek. Levelükben felhívják a figyelmet arra, hogy ezeket az állatokat sokszor nagyon fiatalon választják el anyjuktól csak azért, hogy a filmiparban használják őket. Ráadásul a viselkedésük kiszámíthatatlan, ezért a produkcióban részt vevő emberekre is veszélyt jelentenek.

A Gladiátor folytatásának sajtósai még nem reagáltak a felszólításokra, de egy stábtag úgy nyilatkozott az LA Timesnak, hogy semmiféle sérülés vagy baleset nem történt az állatokkal a forgatáson. Ráadásul az American Humane Society egy akkreditált tagja felügyeli a biztonságukat minden esetben.

Nem olyan régen éppen Joaquin Phoenix okozott csalódást több rajongójának is, amiért legújabb, Napóleonról készült filmjében lovagol. Kritikusai szerint ez nem fér bele a vegán életfilozófiába, amit a színész is vall.

(One Green Planet)

The post Pedro Pascal és Ridley Scott is levelet kapott a Gladiátor 2 forgatásán használt élő állatok miatt appeared first on Prove.hu.



This post first appeared on Prove.hu, please read the originial post: here

Share the post

Pedro Pascal és Ridley Scott is levelet kapott a Gladiátor 2 forgatásán használt élő állatok miatt

×

Subscribe to Prove.hu

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×