Emlékszem, amikor a kilencvenes évek második felében gimnáziumba jártam, akkor az volt a menő, akinek jutott színes monitor. Projektorról álmodni sem mertünk, de ez sok helyen még ma is elérhetetlen. Az osztálytermekben még mindig a 20 évvel ezelőtti írásvetítők szolgálnak. A magyar oktatási rendszer a digitalizációban inkább csak ácsorog, miközben a világ elszáguld mellette.

Részlet egy random iskola házirendjéből: „az intézményben, az iskolában tartózkodás teljes tartama alatt – az óraközi szünetekben is – a mobil telefon használata tilos.” Bár a számológép használata megengedett, még most is sok helyen tiltja a tanár, mert meg kell tanulni fejben vagy írásban számolniuk. Minek? Mikor osztott utoljára papíron? Vagy, amikor egyetemen a számviteli példákat papíron kell megoldani. Minek? Ki az, akinek a pénzügyese papíron rajzolgatva dobja össze az éves költségvetést?

Ma az okostelefonok tényleg lassan mindenki zsebében ott lesznek. Igen, már az általános iskolás gyereknél is. És ez tök jó! És ha már úgy is ott van, és úgy is nyomkodják az iskolában is, akkor miért nem tanítjuk meg használni ezeket?

Mindeközben Magyarország minden PISA-felmérésen messze az átlag alatt teljesít, a digitális szövegértésben pedig még lehangolóbb a kép. Alulról a negyedikek vagyunk. Viszont bármelyik alkalmazásboltba belépve látjuk, Hogy dugig vannak tanulást segítő appokkal. Ott a Math Duel, amiben egymás ellen játszhatunk, miközben fejben kell matematikai műveleteket megoldani. Komplexebb matekgyakorlásban segít a Microsoft Math, de tanulhatunk nyelveket és akár Java programozást is. Ezekre is van több tonnányi szoftver.

És ha már ott vannak az okoseszközök, akkor ezek segítségével csoportmunkára is lehet fogni a gyerekeket. Erre már a nagy gyártók akár ingyenesen is elérhető megoldásai is megvannak. A tanár létrehozhat virtuális osztálytermeket, közösen dolgozhat a diákjaival, közösen szerkesztheti velük a dokumentumokat, mindenki a saját, személyre szabott felületén tanulhat. Egészen döbbenetes, hogy a házi feladatok többségét még mindig kézzel írva, papíron kell beadni, miközben egy jól felépített csoportmunka-tárhely segítségével a tanár nem csak azonnal ellenőrizhetné azokat, hanem a diákok alapvető szövegszerkesztési ismereteket is tanulhatnak. Plusz, megtanulhatnak keresni is az interneten, hiszen a munkaerőpiacra kilépve, alapvető fontosságú lesz ez a képességük.

A fenti videóban Sugatra Mitra, a Newcastle-i Egyetem professzora még ennél is továbbmegy. Ő azt mondja, hogy felhő alapú iskolára van szükség, hogy a diákok szabadon kutathassák a felmerülő problémákra az internet segítségével a válaszokat. A rendszerben a világ különböző pontjain élő segítő mentorok orientálnák a diákokat, a lényeg, hogy felkeltsék a gyerekek kíváncsiságát, akik ezáltal maguk akarnak tanulni. Az egésznek egyébként a „Lyuk a falban” elnevezésű projekt az alapja. A prof berakott egy számítógépet egy indiai nyomornegyedbe. Nem mondott róla semmit, a gyerekeknek fogalmuk sem volt, mi ez, de elkezdték felfedezni. Megismerték, mert érdekelte őket. Máshol pedig a kíváncsiságukat kihasználva angolul tanultak meg, megint máshol a DNS-ről szereztek tudást.

Persze nem kell a digitalizáció vasvillájával még a tanárt is kiirtani a rendszerből, de az azért elég jól látszik, hogy amikor az egész életünket behálózza a felhő, és a használatához szükséges eszközök, akkor azért nem hülyeség erre is megtanítani a gyerekeket. Csak sajnos a digitális forradalom éppen arról szól, amiről a magyar oktatási rendszer nem. Például, hogy nem kézenfekvő válaszokat, bemagolható tudást kapunk, hanem lehetőséget arra, hogy megoldjunk egy problémát. Ami lehet egy matekfeladat, egy történelmi mítosz, vagy éppen az, hogy mi is az az internet. És lehet azt mondani, hogy hát ott az e-napló, meg egy csomó sulinál már van felhős tárhely is, letölthető tananyaggal, ez nem sokat ér. Mert a diákot semennyire sem vonják be a tanulásba. Nem lesz kíváncsi.

Szerző: Gyömöre Máté, informatikai szakközgazdász