Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Annyit ehet, amennyit akar, és nem fog elhízni

Ötven éven belül képesek leszünk arra, Hogy gépekkel szimuláljuk az emberi agyat. És, ha ezeket a gépeket önmagunkkal egyesítjük, akkor megalkothatjuk a tökéletes embert. Elég jól hangzik, de van ennél jobb is.

A kvantumszámítógépek itt kopogtatnak az ajtóban. Alig 10 év, és ellepik a piacot. Ezek olyan gyorsak lehetnek, hogy egy perc alatt annyi műveletet végeznek majd el, mint a mostani gépeink egy év alatt. Nem rossz. Persze akad ezzel egy kis gond. A kiberbűnözőknek is lesz ilyenjük. Picikét gyorsabban feltörnének lényegében bármit, mint most, és ez elég komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Mondjuk, rakéták indítókódjait nem árt majd folyamatosan változtatni. Kész szerencse, hogy az amerikai atomrakéták indítóprogramjai floppylemezen vannak.

Ennél egy fokkal kecsegtetőbb, hogy a 2020-as évek közepére már annyit ehetünk, amennyit csak akarunk. Ekkora már kész lesz az a gyógyszer, ami lehetővé teszi, hogy ne hízzunk. Mindezt saját génjeink módosításával érhetjük el. Kétségtelen tény, hogy patkányokban már most sikerült szabályozni ezt a folyamatot. Konkrétan nem híztak, akármennyit zabáltak. Az elhízásért felelős gén egyébként csupán egyike annak a 23 ezernek, amit simán megváltoztathatunk, hiszen a gének nem mások, mint szoftverek, és az emberiség jelenleg piszok mód elavult szoftverekkel sétálgat.

És bizony, az évszázad közepére jöhet az örökélet is, amiben nanorobotok lesznek a segítségünkre. Ezek a kis gépek akár a saját véráramunkban is képesek lesznek gyógyítani minket. Mintha építenénk magunknak új immunrendszert. Mondjuk az egy kis bökkenő, hogy a testnek van egy biológiai korlátja, méghozzá az, hogy öregszik, de igazából ez is csak egy aprócska akadály.

Természetesen nem őrültem meg. Ezek Raymond Kurzweil elképzelései a jövőről. Kurzweil amúgy nem egy hülye ember. Ő fejlesztette ki az első karakterfelismerő és beszédfelismerő rendszereket. A szinti is az ő nevéhez fűződik. Tucatnyi technológiai díjat nyert. Érdekelt a virtuális valóságban, mesterséges intelligenciában. Méltatta őt Bill Gates, a Google-től 2012-ben pedig állást is kapott, csupán egyetlen feladattal. Értse meg a Google az emberi nyelveket.

De akkor miért szónokol marhaságokról? Mert nem biztos, hogy ezek marhaságok. Nézzük meg, miként módosított a Moore-törvény elnevezésű megfigyelésen. Gordon Moore, az Intel egyik alapítója fogalmazta meg 1965-ben, hogy az integrált áramkörök száma kétévente megduplázódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a számítási teljesítmény exponenciálisan nő. És ez nagyjából igaz is. De Kurzweil azt mondja, hogy ahogy közeledünk egy adott technológia a határához, rögtön megjelenik az új, jobb technológia, ami kiszélesíti ezt a határt. Értelemszerűen ez a folyamat egyre gyorsabb és gyorsabb lesz. A mobiltelefonok évtizedeken keresztül telefonálásra használt gépek voltak. Aztán egyre sokrétűbb kommunikációra akartuk használni. Ma már azt a mobilhálózatot fejlesztik, ami a nemrég széles körben is elterjedt 4G-t leváltja.

Pár éve még azt sem gondoltuk, hogy a felhővel teljesen megváltozik az informatikáról alkotott képünk. Hogy az informatika ugyanolyan szolgáltatás lehet, mint a meleg víz.
Szóval igazából most ott tartunk, hogy nem nagyon van rá okunk, hogy azt gondoljuk, hogy biztosan nem találják meg az elhízás elleni „gyógyszert”.

Érdekesnek találtad a témát? Add meg e-mail címed és mi elküldjük neked hónap végén négy legnépszerűbb blogbejegyzésünket!

Blogposzt hírlevél regisztráció

The post Annyit ehet, amennyit akar, és nem fog elhízni appeared first on Systemfarmer Kft..



This post first appeared on Az IT Rendszer Jó Gazdája | Systemfarmer Kft., please read the originial post: here

Share the post

Annyit ehet, amennyit akar, és nem fog elhízni

×

Subscribe to Az It Rendszer Jó Gazdája | Systemfarmer Kft.

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×