Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Linda Holmes: Evvie Drake Starts Over

Az egyik Podcast, amit most már évek óta hallgatok, az amerikai NPR Pop Culture Happy Hour című most már heti 2 adással jelentkező műsora. Már egy nagyszerű könyvélményt köszönhettem a műsorvezetőknek. A podcast házigazdája többnyire Linda Holmes szokott lenni, akinek a látásmódját nagyon kedvelem, csomó mindenben egyezik vele az ízlésem és nagyon pozitív, Hogy sose titkolta, szereti a romantikus regényeket. Első regénye most nyáron jelent meg, amit természetesen előrendeltem és még hangoskönyvben is megszereztem, ugyanis kedvenc narrátorom, Julia Whalen olvasta fel. Úgyhogy most megvalósítottam, hogy folyamatosan fogyasztottam a papír és az audio változatot, s váltottam könnyedén egyikről a másikra és kellemes élmény volt.

Evvie Drake elhatározza, hogy elhagyja a férjét, csakhogy amikor már összepakol és a kocsijába ül, hogy indulna, telefonhívást kap: a férjét baleset érte. Mire a kórházba ér, a férfi halott. Egy év múlva a kisvárosban, ahol felnőtt és ahol él, még mindig mindenki őt tartja a szegény özvegynek, akinek sikeres, kedves orvos férje idő előtt távozott az élők sorából. Micsoda tragédia,nem csoda, hogy annyira visszavonult életet él. Evvie pedig nem oszlatja el a tévképzeteket, sőt lelkiismeret-furdalása van, hiszen megkapta a függetlenségét, csak éppen nem úgy, ahogy várta. A legjobb barátja, az egyedülálló apa, Andy érzi, hogy valami nincs rendben a nővel, hiszen alig akarja elhagyni a házat, amit mindig is utált. Úgyhogy változást hoz a nő életébe, méghozzá egy régi havert az egykori baseball sztárt, Dean Tenney-t. Dean egyike azoknak, akiknek szinte egyik napról a másikra véget ért a karrierje: hirtelen nem tudja sokpontosra dobni a labdát, ami korábban nem jelentett gondot neki. Hiába vizsgálják orvosok a fizikai meg a mentális hátterét a betegségnek, nem tudna rájönni mi a gond, úgyhogy megjavítani se tudják. Dean egész életét profi sportkarrierjére tette fel, s most nem tud mit kezdeni magával, ki kell találnia, hogyan tovább. Kicsit vissza akar vonulni, úgyhogy megörül a lehetőségnek: keleti parti kisvárosban egy lakást bérel, amit gyerekkori barátja, Andy szerez neki. A bérlemény egy friss özvegy hatalmás házában van. Evvie és Dean megállapodnak: a nő nem kérdezi a férfit a sportról, cserébe a férfi se a nőt a házasságáról. Csakhogy hamarosan a szoros együtt élés oda vezet, hogy megnyílnak egymás előtt, s a barátságból valami komolyabb is kibontakozik.

Ahhoz képest, hogy ez volt Linda Holmes első regénye, nagyon biztos kézzel irányította a történetet és a szereplőket. Nagyon tetszett, hogy igazából romantikus regényekhez képest alig foglalkozunk a szereplők külsejével. Nem tudjuk meg pontosan, hány éves Evvie és milyen szeme vagy haja van, de még Dean-ről is csak halvány elképzelésünk lehet. Szóval bőven van tér arra, hogy saját kedvünk szerint formáljuk a szereplőket. Evvie és Dean hamar összebarátkoznak, de a románc kicsit lassabban bontakozik ki, nagyon kedves és melegséggel teli, s nincs nagy nézeteltérés ami elválasztaná egymástól őket s amit egy sima párbeszéd meg tudna oldani, ami oly sokszor fordul elő hasonló regényekben. S igazán az a legjobb, hogy valójában a romantika nem megoldásként szerepel a problémáikra, hanem mind a kettőnek saját magának kell megküzdeni a gondjaikkal. Evvie ugye visszavonultan él, senkinek, se az apjának, se Andynek nem mesélt arról, milyen érzelmi terror alatt tartotta őt a férje, sőt szívesebben foglalkozik mások problémáival és inkább oldaná meg Dean sporttragédiáját, mint szembe nézzen azzal, hogy bizony neki is terápiára kéne járnia.
Szóval amellett, hogy egyrészt kedves és vicces a történet, tele van humorral és persze popkulturális utalásokkal (nem is Linda Holmes lenne ha nem jönne elő itt-ott a podcastok felemlegetése), van bőven mélysége is. Evvie-nek nem csak a házasságával kell leszámolnia, hanem kiállnia az anyjával szemben is, aki gyerekkorában hagyta el, s csupán akkor jelentkezik, ha éppen kedve tartja, s eddig Evvie mindig ugrott, amikor Eileen megjelent. Aztán ott van Andy is, aki egyedülálló apaként aggódik a lányai miatt, s Evvie-vel megváltozik a kapcsolata: egyrészt végre igazi partnert talál, úgyhogy kevesebb ideje marad a közös programokra, másrészt megbántva érzi magát, hogy Evvie nem mesélt neki a házassága sötét oldaláról.

A regény vége is teljesen kielégítő és hihető, mindenki, olvasó és szereplők is tudják, hogy még sok mindent kell megoldania a főszereplőknek, de nagyon biztatóan haladnak a dolgok. Nagyon örülök, hogy Evvie Drake-nek sikerült az újrakezdés. Remélem, Linda Holmes ír még hasonlókat.

Kiadó: Hodder & Stoughton
Megjelenés: 2019 június 26
Terjedelem: 293 p.
ISBN: 9781473679290
Honnan: Vásárlás, saját példány



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

Linda Holmes: Evvie Drake Starts Over

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×