As part of the Hidden London tours organised by the London Transport Museum curious visitors have the chance to go down and walk around the Clapham South deep-level Shelter, which is one of the eight Second World War civilian deep shelters built in London. Walking around the different rooms, halls and tunnels 30 metres deep under ground while we could regularly hear the Northern line trains passing above us was quite and experience, but I think the stories we heard during the one hour tour were even more interesting.

A Londoni Közlekedési Múzeum által szervezett Rejtett London túrák egyike során a kíváncsi népeknek lehetősége adódik a Clapham Southnál található világháborús óvóhely meglátogatására. Ez az óvóhely egyike a nyolc londoni menedékhelynek amit a második világháború alatt építettek. Nemrég mi is ellátogattunk is. Azt kell hogy mondjam, egészen hátborzongató érzés 30 méterrel a föld felszíne alatt található csarnokokban bandukolni, miközben az ember feje fölött szabályos időközönként végigdöcögtek a Northern Line vonatai. Sétánk során aztán egészen részletesen megismertük a hely történetét is. Hát nem semmi, az biztos!

In the autumn of 1940 the Blitz hit London, and even though London Underground provided improvised shelters in the tube stations for people seeking refuge from the attacks, disasters – such as in Balham or Bank – still happened.

1940 őszén kezdetét vette a blitz, aminek következtében a Londoni Metró a metróállomásokon alakított ki óvóhelyet a támadások elől menekülő emberek számára. Ennek ellenére az ezt követő időszakban számos katasztrófa történt, mint például a Balham vagy a Bank nevű állomásokon.

These disasters made it obvious, that underground stations were not bomb-safe and Londoners needed stronger shelters. The Government came up with the plan to build ten deep-level shelters under already existing tube stations. London Transport was considered to be the only organisation that could cope with the task within a limited time frame, so in 1941 they started the construction work. The initial plan was to build five shelters in North-London (Belsize Park, Camden Town, Goodge Street, Chancery Lane, St. Paul’s) and another five in South-London (Clapham South, Clapham Common, Clapham North, Stockwell, Oval), each to accommodate 10000 people. During construction two shelters had to be abandoned: St. Paul’s due to restrictions because of the closeness of the Cathedral, and Oval due to the poor ground conditions. Even though the shelter tunnels were all dug by hand, miner teams had to work stupid hours to finish the work on time and some of them even lost their lives during the process, the construction was completed in 1942.

Ezek a katasztrófák egyértelmű bizonyítékai voltak annak, hogy a metróállomások messze nem bombabiztosak és a londoniaknak szükségük van valami sokkal biztonságosabb menedékhelyre. A kormány ekkor előállt egy 10 óvóhely építéséről szóló tervvel, mely szerint az óvóhelyek már meglévő metróállomások alá épültek volna. A Londoni Közlekedési Vállalat tűnt az egyetlen olyan szervezetnek, ami rövid időn belül képes megbirkózni egy ilyen méretű feladattal, így aztán 1941ben neki is fogtak a munkálatoknak. Az eredeti elképzelés szerint öt óvóhely épült volna Észak-Londonban (Belsize Park, Camden Town, Goodge Street, Chancery Lane, St. Paul’s), és másik öt Dél-Londonban (Clapham South, Clapham Common, Clapham North, Stockwell, Oval), egyenként 10000 fő kapacitással. Végül kettőt félbe kellett hagyni: a St. Paul’s-t azért, mert túl sok megszorításba ütköztek a katedrális közelsége miatt, Ovalt pedig azért, mert a talaj kezelhetetlen volt (csöndben megjegyzem, hogy ezért nem nagyon van metró Dél-Londonban, mert a talaj mindenhol kezelhetetlen). Annak ellenére hogy az alagutak mind kézzel lettek kiásva, bányászok tucatjai túlóráztak állandó jelleggel, és sajnos sokan életüket is vesztették a munkálatok során, végül 1942re mind a nyolc óvóhely készen lett.

The Clapham South deep-level shelter consists of two parallel tunnels, each having an upper and a lower floor. This gives us four 400 meter long shelters, each of which was further divided into four, creating a total of 16 sub-shelters.

A Clapham South megállónál található óvóhely két párhuzamos alagútból áll, mindegyik egy alsó és egy felső szintre osztva. Mind a négy 400 méter hosszú folyosót további négy részre osztották, így lett összesen 16 csarnok.

To reduce the labyrinth feeling and help people find their way around, each sub-shelter was given the name of a senior British naval officer.

Hogy az emberek könnyebben tájékozódjanak és kevésbé legyen labirintus-érzésük, minden csarnok kapott egy nevet. Nem is akármilyet, hanem híres Brit tengerésztisztek neveit, abc-sorrendben.

The Clapham South shelter ended up being able to accommodate 8000 people. Living conditions were very basic: open rows of triple-tiered bunks, medical rooms, lavatory blocks and canteens. By the time the construction works have been finished, the intensity of the bombing had eased as well, so the shelters weren’t used by the public up until 1944. The Clapham-South shelter was the chosen one for the photographs that were then sent around the world in order to show how prepared London was for any possible future attack.

Ez az óvóhely végül 8000 ember befogadására volt képes, és nagyon egyszerű életkörülményeket biztosított: háromszintű emeletes ágyak hosszú sorai, orvosi szobák, mosdók és étkezdék. Mire a munkálatok befejeződtek, London bombázása is egészen megenyhült, így aztán az óvóhelyek nem voltak használatban egészen 1944ig. Érdekességnek számít, hogy a Clapham Southról készült fotókat küldték el a világ összes pontjára, hogy mindenki láthassa London készültségi szintjét az esetleges újabb támadásokra.

When in 1944 the German V-1 flying bombs attacked the capital, deep-level shelter were opened right away for the public. Admission was ticket based, and only those people were allowed to leave their personal belongings in the shelter who lost their homes during the bombing. Anyone else, who still had their homes, but wanted to spend the night in a safe environment, had to walk up and down each evening and morning carrying their bedding.

Mikor 1944-ben a német V-1 bombák támadni kezdték a fővárost, az óvóhelyeket azonnal megnyitották. A belépéshez jegyet kellett vásárolni, és csak azok hagyhatták odalent a személyes tárgyaikat, akik a bombázás során elvesztették otthonukat. Mindenki más, aki csak biztonságos helyen szerette volna tölteni az éjszakát, minden este és reggel le-fel kellett hurcolja az ágyneműjét a menhelyre vezető csigalépcsőkön.

Once arrived to the shelter, everyone had access to the medical rooms to receive treatment. After that they located their bunk and settled in. Despite the fact that there was not much space between the beds, people seemed to have fun down there. They were singing, dancing or playing board games.

Az orvosi szobák minden újonnan érkező rászorulót elláttak. Ezután mindenki megkereste az ágyát és berendezkedett. Annak ellenére, hogy nem volt túl sok hely a sorok között, az emberek megpróbálták vidáman tölteni az időt: énekeltek, táncoltak és társasjátékokat játszottak.

There were eight lavatories in total. Each lavatory had a hopper installed, where the content of the toilets was constantly emptied. The hoppers were connected via pipes to a closed ejector, and the content of the ejector was periodically forced out by compressed air. Impressive indeed!

Az óvóhelyen összesen 8 mosdót helyeztek el. Minden mosdóban volt egy tartály, amibe a wckből származó cucc gyűlt. Minden tartályt egy zárt kivető-szerkezethez csatlakoztattak, melynek tartalmát szabályos időközönként sürített levegő segítségével szépen a felszínre katapultáltak. Egészen lenyűgöző ötlet, azt kell hogy mondjam!

To keep the morale up, each of the eight canteens located in the shelter offered hot drinks, sausage rolls, meat pies, and cakes. There were all considered luxuries, not served anywhere else overground. It was – of course – quite expensive.

Hogy jó hangulat legyen odalenn, a nyolc étkezde forró italokat, göngyölt kolbászt, húsos pitét és süteményeket árult. Ezek mind luxus cikkeknek számítottak, és a felszínen semmi ilyesmi nem volt kapható. Az árakat – természetesen – jó magasra szabták.

Air raid wardens were responsible to run the shelters. They were usually civilians who volunteered for this task.

Az óvóhelyek rendjéért az úgynevezett légitámadás gondnokok feleltek. Ők általában önkéntes civilek voltak.

After the war the shelters weren’t abandoned: they were slightly altered to increase space and were reopened as cheap hostels. Because at the end of the war London was suffering from a sever workforce shortage, people from the British colonies were recruited to move across and help out in the restoration process. As a result of an advertisement in the Jamaican newspaper, in 1948 a ship called Empire Windrush carrying 492 worker migrants has arrived. Many people stayed with family or friends, but 200 of them had no help during the initial difficulties, so they were offered to stay in the Clapham South shelters until they find a stable home. Sooner or later everyone managed to settle down, but they all remained in South-London, which explains how today’s Brixton area was formed.

A háború után az óvóhelyeknek új szerep jutott: a nagyobb mozgástér érdekében kissé átalakították, majd olcsó hostelként megint megnyitották őket a nagyközönség előtt. Mivel London munkaerőpiaca komoly hiányban szenvedett, a Brit gyarmatokon élő embereknek anyagi támogatást és az utazási költségek térítését ajánlották fel azért cserébe hogy Londonba költözzenek, és segítsenek a város helyreállítási munkálataiban. Egy jamaikai újság is felkapta és reklámozni kezdte ezt a lehetőséget, melynek következtében 1948ban egy Empire Windrush nevű hajó érkezett Londonba 492 munkás bevándorlóval a fedélzetén. Sokan a már itt élő családtagjaiknál vagy barátaiknál húzták meg magukat, de kb. 200an semmilyen helyi segítséget nem kaptak a kezdeti nehéz időszakban. Így aztán számukra felajánlották hogy a Clapham South óvóhely-hostelben lakjanak egészen addig amíg stabil otthonra nem tesznek szert. Előbb vagy utóbb mindenkinek sikerült elhelyezkednie, viszont többségük Dél-Londonban maradt. Ez pedig elég jó magyarázatot ad arra, hogy hogyan alakult ki a mostani brixtoni közösség.

In 1951 the Clapham South deep-level shelter became the Festival Hotel offering inexpensive accommodation for people arriving to see the Festival of Britain. The festival celebrated British arts and sciences, and was organised mainly to boost the post-war recovery of the country. To make the hotel more comfortable for the guests, the floors were covered with carpets, and new seated canteens were established.

Ugyanez az óvóhely aztán 1951ben Festival Hotelként működött és olcsó szállást biztosított azok számára akik a Festival of Britain nevű rendezvényre érkeztek. Ez a fesztivál a brit művészeteket és tudományokat ünnepelte, és azért került megrendezésre, hogy kissé fellendítse az ország háború utáni regenerálódását. Azért hogy a hotel kényelmesebb legyen a vendégek számára, a padlót szőnyegekkel takarták le, illetve új asztalokkal és ülőhelyekkel teli menzát alakítottak ki.

In 1956 fire broke out in one of the dormitories of the Goodge Street deep-level shelter. Following this accident none of the shelters were considered safe enough to be used as accommodation, so they were closed down. Throughout the years people who spent some nights here for various reasons, engraved their names and the current date into the wall above their beds. All the handwriting we could spot during our tour made the heard stories much more real. We could kind of picture the person lying on the bed, feeling a bit bored, leaving a tiny sign behind for the future generations.

Azután, hogy 1956ban a Goodge Streetnél található óvóhelyen tűz ütött ki, a továbbiakban egyik ilyen földalatti helyet sem találták alkalmasnak szállásadásra. Az évek során sok ember aki valamilyen oknál fogva itt töltötte az éjszakát, belevéste a nevét és az aktuális dátumot az ágya fölötti plafonba. A kézírások, melyeket sétánk során észrevettük, valahogy a hallott történeteket sokkal közelebbinek, hihetőbbnek éreztették. Szinte láttuk magunk előtt az ágyakon heverő, kissé unatkozó embereket, amint egy aprócska jelet hagynak maguk után a későbbi generációk számára.

Later on some of the shelters were used as secure archives,

Később aztán az alagutakat több érdekes dologra használták, úgy mint titkos archivumok tárolása Clapham Southnál,

and some had an even more interesting use: telephone exchange in the Chancery Lane shelter, film storage in the Goodge Street shelter, or (my favourite) hydroponic gardens producing salad crops in the Clapham North shelter by a company called Growing Underground.

telefonközpont Chancery Lanenél, filmek tárolása Goodge streetnél, vagy (a kedvencem) hidroponikus kertek kialakítása saláta termesztés céljából Clapham Northnál. Ezt a Growing Underground nevű cég a mai napig űzi.

If you would like to go and visit the Clapham South deep-level shelter, then book your ticket on the London Transport Museum page, but be quick, because these events usually sell out quite fast!

Ha te is szeretnéd meglátogatni a Clapham Southnál található óvóhelyet, a Londoni Közlekedési Múzeum oldalán tudsz jegyet vásárolni, viszont igyekezned kell, mert a helyek általában hamar betelnek!

In case you would like to find out more about the abandoned part of the Jubilee line at Charing Cross station, then check out my blog post about it.

Ha pedig többet szeretnél megtudni a Charing Cross megállónál található elhagyatott Jubilee line ágról, akkor katt ide.