Lukrécia, a.k.a Luci was born on the summer of 2005 together with her three other siblings. She wasn’t very lucky though, because she didn’t start breathing at the moment she was born. In the end my sister, Tita, managed to resuscitate her using warm water and a towel. The lack of oxygen must have had an effect on her little brain, because even when she became a fully grown cat, she still kept behaving like a kitten: running and jumping around like crazy, sneaking around when afraid, getting bloody scared from every unexpected movement people made, and never learning to properly meow. Instead, she usually purred and said “grooo” when she wanted to let you know that your scratching services are satisfactory. Basically, she was a lovely, retarded fuzzball.

Lukrécia, azaz Luci, 2005 nyarán látta meg a napvilágot három testvérével együtt. Vagyis nem látta meg egyből, ugyanis valamilyen oknál fogva nem kezdett el lélegezni mindaddig míg nővérem, Tita, egy nedves törölköző segítségével életet nem dörgölt bele. A kis jószág agya valószínűleg megsínylette a rövid oxigénhiányt, így aztán még kifejlett felnőtt korában is úgy viselkedett mint egy kölyök macska: szaladgált, ugrándozott, lapult, félve settenkedett, hirtelen mozdulatoktól megijedt, és mindezek mellett még a tisztességes nyávogás mikéntjét sem sikerült elsajátítania. Ehelyett általában cérnahangú grúogással fejezte ki magát, illetve ismerte el ha a vakargatás nagyon jól sikerült. Egyszóval egy kis fogyatékos bundazsák volt.

She was 5 years old when we met for the first time. It was when I moved to Budapest, and occupied my sister’s spare bedroom. Luci and I fell in love very fast. She grabbed every opportunity to sit on me because she knew that I was a loyal servant constantly scratching her majesty’s scratchable body parts. She wasn’t this friendly and trusting with everyone though. Her behaviour was mainly driven by fear. In case we had a visitor, she disappeared within a split second on the landing and refused to reappear for long hours. On one occasion, when both my sister and I were away, we asked a friend to look after Cat. When we returned, he informed us, that he was a serious and reliable food supplier and litter cleaner, but he never actually managed to meet his client.

Először 5 éves korában hozott minket össze a sors, mikor Budapestre költöztem és befoglaltam Tita üresen tátongó második hálószobáját. Lucival nagyon gyorsan egymásba szerettünk. Minden andandó alkalommal mikor valahova leültem, rámtelepedett, én pedig egy hűséges szolgához illően vakargattam az összes odatartott vakargatnivaló testrészét. Persze nem mindenkivel volt ennyire barátságos. Alapjáraton olyan kis félőlényként élte az életét, hogy ha netán vendég toppant be, Luci azonnal felmenekült a galériára, és órákig nem volt hajlandó mutatkozni. Egyszer, mikor mindketten elutaztunk, egy ismerős srácot kértünk fel a macskavigyázás nemes feladatára, aki utólag bánatosan közölte velünk, hogy ő mindig hűségesen etetett-almozott, viszont a macskával egyszer sem sikerült találkoznia.

In 2012 Tita decided to move to England. Because she took Luci with her, my relationship with this silly cat became a superficial long-distance relationship. Tita ended up living in a flat share, the disadvantage of which was the fact that she couldn’t keep any animals there. Our friends, Zsolt and Enikő offered to take care of the cat. Unfortunately, it wasn’t long before she decided to escape. The whole neighbourhood was looking for her for months, but all their efforts proved to be unsuccessful. One evening, when people already gave up on finding her, Enikő thought that she might have seen a tortoiseshell coloured cat sneaking around the area, but she wasn’t very sure about it. Placing some bait-food and using a camera with motion detector lead to good results. After seven months of loitering, Luci was identified, captured and taken home.

2012ben Tita gondolt egyet, és macskástól áttelepedett a jó öreg Britanniába, így attól fogva Lucival pusztán felületes távkapcsolatot ápoltam. Mivel flatshareben nem megengedett az állattartás, a jószágot a már kint élő barátaink, Zsolt és Enikő fogadták be ideiglenesen. Ez viszont sajnos nem volt tartós, mert Luci nem sokkal ezután meglépett. Hónapokon át teljes erőbedobással kereste őt az egész szomszédság, de sikertelenül. Már mindenki lemondott róla, mikor Enikőnek feltűnt, hogy esténként sötétedés után egy teknőctarka macska ólálkodik a környéken. Csali-kajával meg mozágsérzékelős kamerával végül sikerült beazonosítani, így hét hónap csavargás után fülöncsípték és hazavitték.

One year later Tita was offered a job in Saudi Arabia, so she moved there, but this time without her four-legged friend. Luci stayed with Zsolt and Enikő, but they had to move within London as well. Because they couldn’t move in to their new place yet, but they had to leave the old one behind, they ended up living in a temporary flat in Bromley. The furry creature must have found this moving around thing quite stressful, so the moment she found a slightly open window, she ran away again. Because of the fact that this place was just temporary, there was no time for months long experiments with bait food and motion detector cameras. Luci disappeared forever. Or at least everyone thought so.

Egy évvel később Tita egy munkalehetőségre rámozdulva Szaud-Arábiába költözött, ezúttal viszont a macska Zsoltéknál maradt. Közben Londonon belül ők is mozogtak, de mivel az új lakás még nem volt szabad, a régiből pedig el kellett jönniük, átmenetileg Bromleyban húzták meg magukat. A bundásállat valószínűleg nem tűrte jól a környezetváltozással járó stresszt, így egy óvatlan pillanatban a résnyire nyitva hagyott ablakon újból meglépett. Mivel ez átmeneti lakás volt és nem lehetett hosszú hónapokig ínyenc falatokkal meg kamerával trükközni, Lucinak végleg nyoma veszett. Legalábbis mindenki azt hitte.

Meanwhile I relocated to London and Tita got back to Budapest. Yes, I know, this family moves around the world in such a chaotic manner as the molecules move around in the microwave. Tita, of course, is not the kind of person who can live without a cat for a long time. Soon after she returned from Saudi Arabia, she took in a little black panther, who unfortunately passed away not so long ago due to a fast approaching car. This cat is now chasing his favourite blackbirds on the eternal hunting fields. After this sad incident my sister decided that she had enough: she won’t have any cats for a while.

Közben én kiköltöztem Londonba, Tita pedig vissza Budapestre. Igen, azt hiszem ez a család tényleg olyan kaotikusan mozog a világban, mint a molekulák a mikrohullámú sütőben. Tita persze nem az az ember, aki sokáig megvan macska nélkül. Nem sokkal a visszatérése után sikerült befogadnia egy kis fekete párducot, aki sajnos nemrég egy vadul hajtó autónak köszönhetően elpusztult, és már az örök vadászmezőkön hajkurássza az őt hergelő rigókat. Tita ezután kategorikusan kijelentette, hogy kész. Jó ideig nem lesz többet macskája.

14th December 2016: Fancy company Christmas event, dinner, dance floor. I was about to finish my sixth cocktail while I was testing the stability of my walking, when I received a message from my sister: “You might get a cat”. I was like… What? When? How? Me? What are you talking about? It turned out, she was talking about Luci, because she was found. The silly animal was still in Bromley, she moved in to the council’s depot, and she was helping out with fixing cars in the workshop. In return she got food, blanket, and constant stroking from the exclusively male group of employees (everyone knows that all men love cats, it’s just some of them deny it). One day Jackie, who works in the council’s office, noticed Luci, whose incognito name was The Yard Cat. Because Jackie had a microchip reader, she decided to give it a go. The reader worked well, found the chip and displayed the magic number based on which Jackie investigated who the owner is and ended up contacting Tita.

2016 December 14: Csillivilli céges karácsonyi party, díszvacsora, táncterem. Épp a hatodik koktélom végénél tartottam és a járási stabilitásomat méregettem, mikor befutott egy üzenet a nővéremtől: “Lehet hogy lesz egy macskád.” Mondom mivan? Mikor? Honnan? Hogy én? Miről beszélsz? No és ekkor derült ki, hogy Luciról van szó, megtalálták. Az ostoba állat mindvégig Bromleyban volt: elszegődött a helyi önkormányzat lerakatához és hűségesen segédkezett az autószerelésben. Cserébe kaját, takarót és állandó simogatást kapott a csupa férfi alkalmazottól (mert ugye azt mind tudjuk, hogy a pasik imádják a macskákat, csak akad néhány, aki tagadja). Egy nap aztán az önkormányzat irodájában dolgozó Jackie véletlenül észrevette Lucit, akit egyébként mindenki csak Műhely Macskának nevezett, és mivel van mikrochip leolvasója, szerencsét próbált. A leolvasó pedig tette a dolgát: pittyent egyet, majd megjelent a bűvös számsor. Ez alapján aztán Jackie szépen kinyomozta, hogy ki fia-borja ez az elveszett négylábú, végül pedig kapcsolatba lépett Titával.

Capturing the cat wasn’t easy. The first attempt was on the Saturday just before Christmas (when other normal people are trying to get ready for the holidays and they are running around like poisoned mice in order to sort everything out), when we spent four hours in the parking lot of the depot. We tried to call her, bait her, make noises with the cat food packaging, but nothing seemed to work. She came quite close, but not close enough for us to be able to grab her. We gave up and agreed that we will resume the cat rescue in January. We were hoping that because Cat lived there for so long, she won’t disappear in the next two weeks either.

Persze nem volt könnyű befogni. A legelső próbálkozás úgy zajlott le, hogy a karácsony előtti szombaton (mikor a normális emberek az ünnepre készülődve rohangálnak mindenfele, mint a mérgezett egerek) négy hosszú órát töltöttünk el a lerakat parkolójában. Ciccegtünk, csalogattuk, kajászacskót zörgettünk, de sikertelenül. Közelmerészkedett, de nem annyira, hogy meg is lehessen ragadni a csavargó bundáját. Mikor már egészen összefagytunk, feladtuk, és megegyeztünk, hogy januárban újra megpróbáljuk, addig pedig már csak a környéken marad, ha ennyi ideig ott volt.

On the 4th of January I just got out from a meeting, when my phone started ringing. Luci was captured! After work Will and I jumped into a car, collected the cat and took her to the vet where she got treatment for fleas and worms, rabies vaccine and passport. After all this we still had to go and buy all the necessary cat supplies. It was a long day. Cat explored the flat almost straight away, and she felt obliged to choose her favourite spots. One was right next to the main door, which is the coolest part of the flat and also the most inconvenient from people’s moving around point of view. The other one was in the hall under the radiator, which is one of the warmest places in the flat and also very good for monitoring the food bowl. She got used to the new environment just as fast as we fell in love with her. We spent several long evenings sitting on the cold stairs playing with her and stroking her instead of going to sleep.

Január negyedikén, épp egy meetingről kifele jövet szólt a telefonom. Megvan Luci! Munka után Willel rögtön autóba pattantunk, összeszedtük, állatorvos, bolhairtó, féregtelenítő, veszettség elleni oltás, útlevél, kajavásárlás… Egyszóval hosszú nap volt. A macsek egyből felfedezte a lakást és eldöntötte, hogy melyek lesznek a kedvenc lapulós helyei. Az egyik közvetlenül a bejárati ajtó előtt, ami egyrészt a lakás leghidegebb pontja, másrészt pedig ezáltal a lehető legjobban lehet akadályozni az embert a közlekedésben. A másik az előszobában a radiátor alatt, ami pedig a lakás egyik legmelegebb pontja, és innen jól látható, hogy mikor telik fel újra a kajás tálka. A lényeg az, hogy beilleszkedett, és azonnal elrabolta a szívünket. Voltak olyan esték, mikor órákig nem mentünk aludni, ehelyett a hideg előszobai lépcsőkön ültünk és őkelmét vakargattuk. Szóval így.

Dear landlord! In case you found my blog somehow and you are reading this, you already know I am rule breaker. Despite the fact that my contract prohibits keeping animals in the flat, I took Luci in. I didn’t tell you about it because it was an emergency, it was temporary, and I didn’t want to upset you. I would like to say sorry, and I want to reassure you that there was no damage whatsoever, everything is clean and intact. In fact, in my opinion, I can make more mess that a cat.

Kedves főbérlő! Ha ezt olvasod (bár nem értesz magyarul), akkor már valószínűleg rájöhettél, hogy a szerződésbeli tiltás ellenére bemutyiztam a macskát a lakásba. Mivel csak három hétről volt szó, nem szóltam róla, hogy ne kavarjam fel a kedélyeket. Ezért most elnézést szeretnék kérni, és egyúttal meg szeretnélek nyugtatni, hogy nem volt semmi galiba, minden ép és sértetlen. Egyébként szerintem én több koszt és rendetlenséget okozok, mint amennyit egy házi kedvenctől várna az ember.

Meanwhile we asked John with the Dog (Kutyás Jani in Hungarian), to help with the cat shipping project. Two years ago he was the one who transported my terrapins to London, and based on that experience we knew that he is reliable and truly cares about animals. Transporting terrapins must have been and interesting task for him, because these muscly creatures kept escaping from their boxes, and chose to casually hang around the cages of the dogs. Every time they started to cause chaos, Jani had to stop, collect them, and put them back into the boxes.

Közben megkértük Kutyás Janit, hogy segédkezen a macskaszállításban. Két évvel ezelőtt ő hozta ki a teknőceimet és akkor elégedetten állapítottuk meg, hogy megbízható és jól bánik az állatokkal. A páncélosok szállítása egyébként érdekes feladat lehetett a számára, ugyanis ez a két izmos jószág mindegyre kimászott a hordozóból, és a kutyaketrecek között csatangolt. Mikor már nagy volt a rendetlenség a hátsó fertályban, olyankor Janinak meg kellett állnia hogy begyűjtse és visszazárja őket.

Tuesday morning was heartbreaking for us: we had to put the desperately crying cat into Jani’s car and say goodbye to her. The night before Will quickly bought a neon yellow blanket for Luci (it matches her dark fur really well) in order to make her long and unpleasant journey just a little bit more comfortable. When we got back to the catless flat, the only thing I was able to say was something along the lines that it must be a similar feeling when you let your kids go on their first school excursion.

Kedd hajnalban majd megszakadt a szívünk, mikor a keservesen nyávogó macskát besuvasztottuk Kutyás Jani autójába és búcsút intettünk neki. Előző este Will még vásárolt neki egy neonsárga (jól megy a feketéhez) és egyben nagyon puha takarót, csak hogy valamivel kényelmesebbé tegye szegénynek a hosszú utat. Mikor visszajöttünk a már macskátlan lakásba, csak annyit bírtam kinyögni, hogy valószínűleg valami hasonló érzés lehet az is, mikor a gyerekedet először engeded el osztálykirándulásra.

Kid got home safe, and since then my sister is on cloud nine. Thanks so much for everyone who helped make this happen: Peter and the other guys at the depot for feeding Luci, Jackie for playing Sherlock and finding us, Lordship Lane Vets for giving us an emergency appointment, Jani for the reliable transport, and Will for all the support and love!

A gyerek közben szerencsésen hazaért, Titával pedig madarat lehetne fogatni örömében. Köszönöm szépen mindenkinek aki segített ebben: Peternek és a többi önkormányzati dolgozónak amiért gondoskodtak Luciról, Jackienek amiért Sherlockot játszott és megtalált minket, a Lordship Lane állatorvosi rendelőnek amiért sürgősségi időpontot kaptunk, Kutyás Janinak a megbízható és pontos szállításért, és természetesen Willnek az állandó támogatásért és szeretetért!

This story has quite a few lessons learned. Firstly, cats must have many lives indeed, otherwise I can’t really imagine how such a constantly scared creature survives for three and a half years on the streets. Secondly, I can come up with a bloody long lecture about the importance of micro-chipping your pet. Yes, I know, it is expensive, and it is a hassle to go to the vet, but as we can see, it’s worth the effort. Finally, I think people will have to accept the fact that it’s not them who decide about getting a cat or not.

A cat just happens.

A történetnek azért akad néhány tanulsága. Előszöris az, hogy a macskáknak tényleg több életük lehet, különben elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen félős állat hogyan él túl ennyi csatangolást. Aztán hosszasan beszélhetnék arról, hogy mennyi előnye van annak, ha van chip a jószágban. Igen, tudom, hogy drága, meg el kell menni az orvoshoz meg ilyenek, de mint látjuk, megéri. Végül pedig ott van az a tény, hogy soha nem az ember dönt arról, hogy mikor lesz macskája.

A macska adódik.