Mi történt az emberekkel?! Komolyan, annyira dühös lettem ma a buszon az úszótáborból* hazafelé, Hogy majdnem elsírtam magam. 

Persze semmi extra, csak a szokásos szívás: busz tele emberrel, de még pont elég okés, mert van pár hely, ebből jó pár viszont hátrafelé néző ülés, amitől én rosszul vagyok és gyanítom, a gyerekeim is rosszul viselnék a kanyargást egy ilyenen ülve. 

Oké, levadászok két előrefelé néző ülést, az egyik az első sorban, a másik a másodikban. Busz elindul, gyerekek csetlenek-botlanak (nekem persze csendben füstöl az agyam, ráadásul mindkét kezemben van valami, tehát nem annyira tudok segíteni), majdnem orra esnek, Marcus végre leült, contained, ahogy Marci mondaná, Léna még botorkál a helyre, amire irányítgatom és basszus, nem fogjátok elhinni, épp odakúszna a szerencsétlen (közben persze a busz rángat mint egy őrült), amikor egy nő se szó, se beszéd, beelőzi, odapattan a székhez (de kábé úgy, hogy Léna fél feneke már rajta van az ülésen), fülhallgató és rágó be és le van szarva mindenki, úgy, jól, essen csak hanyatt az a béna gyerek, hát nem?! 

Oké, világos, nem kell körülugrálni a gyerekek miatt senkit (egyszer egy blogban azt olvastam, hogy terhes nőnek nem adom át a helyet, ő tehet az állapotáról - kár, hogy eszembe jutott, mindjárt füstölni kezd a fejem), de ez annyira elemi emberség, hogy ha látok két kicsi gyereket majdnem hanyatt esni, akkor valahogyan próbálok segíteni...vagy én vagyok a hülye, mert igazából az a normális, hogy leszarom, lelököm az ülésről kvázi?! Jézusom. Persze, értem én, hogy egy idealista barom vagyok, de annyira szeretnék némi kedvességet látni a világban, valamit, amitől nem akarok azonnal ergy másik bolygóra menekülni.

Hú, de kurva dühös lettem. Persze a Marcika mellett ülő nénire is, aki vígan végignézte a jelenetet, közben és utána undorral méregetett hol engem, hol a gyerekeket, jézusom, ilyenek a vétkes szemtanúk basszus, de mindegy, nem kezdtem balhézni (de cserébe majdnem agyvérzést kaptam), aztán pár megállóval később lett normálisabb helyünk, dehát tényleg azúristenit, szégyellje magát mindenki, aki így viselkedik. 

Annyi, de annyi tanulsága van számomra a terhességnek/gyereknevelésnek, hogy száz óra se lenne elég mindet felsorolni. 

És persze ilyenkor mindig vágyódva gondolok Amerikára**, amivel kapcsolatban ugye megy a seggfejezés, meg az amerikaiak alázása, hogy műkedvesek, hazugok, megjátsszák magukat, stb, de azért érdekes, hogy ott mindenki átadta a helyét mikor terhes voltam (pedig elég brutál alakok utaztak a buszokon, ott ugye súlyos autós kultúra van), segítettek cipelni a cuccom, vadidegenek elvittek volna kocsival kéretlenül a lakásunkig, szintén terhesen, mikor még nem volt kocsink (nem fogadtuk el persze, mert elég Sok Criminal Minds epizódot láttunk már, de gyanítom, hogy tényleg hazavittek volna), mikor a boltban nem volt nálam bankkártya, akkor szépen megőrizték a cuccom sok-sok órán át (Olaszországban ugyanezért üvöltözni kezdett velem a pénztáros - és mindenki szerint az olaszok a fantasztikusak, haha), a szomszéd felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, mikor meghalt az apukám, az ingatlanos lakásról lakásra hurcolt a saját kocsijában mikor Marci nélkül kellett sürgősen lakást néznem, egy pasi megállt segíteni nekünk, mikor lerobbant a kocsink, majd Marcit el is vitte valami szervizhez (mondjuk attól azért utólag beszartunk, mert elég sok Criminal Minds epizódot láttunk már), stbstb., nagyon sok ilyen történt, nekem ez szuper élményem volt akkor. 

Jaj, nem jó ez így, azt akarom, hogy mindenki legyen kedves MOST, gecinek lenni amúgy is olyan fárasztó. 

* mondjuk maga az  úszótábor is megérne egy ingerült posztot, de maradjunk annyiban, hogy jövőre ebbe a táborba biztos nem megyünk

** erre meg már megkaptam, hogy nagyképű bunkó vagyok, bár nem pontosan értem, hogy miért, de jó, ha valakinek ettől jobb lesz a napja, ám legyen. Mostanában tök rezignáltan megengedem bárkinek, hogy utáljon - ettől úgyis csak neki lesz rosszabb, nekem nem esik bántódásom.


PS.: De hogy igazságos legyek, elmesélem azért, hogy valamelyik nap viszont volt egy nagyon segítőkész néni a buszon, aki Marcikát pakolgatta kicsit, amíg én a busz másik részében billegtem Lénával, szóval szerencsére azért léteznek még kedves, mosolygós emberek is, ez nagyon szuper dolog.