Van most ez az ügy, ezzel a nyomorult nővel, aki agyonverte a gyerekét.
Csak két dolgot akarok mondani, mert őszintén szólva nem nagyon tudok állást foglalni; az biztos, hogy ez egy iszonyú dolog mind a nőnek, mind a gyereknek, mind a véresszájú társadalomnak.

Az egyik, amin a mai napig elámulok, az a sok veszett, halált,  akasztást, kínzást követelő komment, hát mi történt az emberekkel?! 

A másik meg csak annyi, hogy eszembe jutott az amerikai rendszer, ahol a szülés előtt, alatt, után folyamatosan a shaken baby syndrome-ról oktatják az embert (a kórház hatalmas kivetítős tévéképernyőiből harsogva pl) arról magyaráznak, hogy soha, de soha, de SOHA ne rázzunk meg kisbabát/kisgyereket; ha nem bírjuk tovább hallgatni a sírást, menjünk máshová lenyugodni, akkor is, ha a gyerek emiatt egyedül marad egy kicsit, vagy azonnal kérjünk segítséget (és itt telefonszámokat citálnak vég nélkül), ha összeomolni látjuk az életünket. 

Ezen felül pedig engem gyakori időközönként hívogatott egy nő a biztosító megbízásából és részletesen kikérdezett: hogy vagyok, mit érzek, bírom-e, nem vagyok-e elkeseredve, nem érzem-e nagyon szomorúnak/kétségbeesettnek, stb magam. Persze az amerikai rendszer kegyetlensége folytán  ehhez a szolgáltatáshoz is főként az jut hozzá (gondolom), aki elég jómódú egy megfelelő biztosításhoz...

A sors iróniája mondjuk, hogy én akkor lettem súlyosan depressziós, mikor a biztosítós nő már lelkesen tapsikolva megszűnt hívogatni (de nekem itthon időközben öngyilkos lett az apukám és hát tán ez volt a trigger némiképp), de ez most mindegy is.

Ha valaha lesz erre kapacitásom, akkor létrehozok majd egy csecsemős sárga angyalt, amit úgy képzelek el, hogy amint a kimerült/kiborult anyuka telefonál, a sárga angyal nála terem és csinálja, ami anyukának épp a legjobb: beszélget vele, bevásárol, gyereket pesztrál, amíg Anyuka Alszik, takarít/mosogat amíg anyuka alszik, stbstb., mindezt mondjuk ingyen, önkéntesekkel, máshogy megint nem jutna hozzá egy csomó ember, pont azok, akik a nélkülözés miatt amúgy is idegesek, frusztráltak, kétségbeesettek.

A nagycsalád ugyan sok-sok sebből vérzett szerintem, de tán a gyereküket kevesebben akarták annak idején agyonütni, mert volt kinek átadni, megoszlottak a feladatok, nem kellett teljesen izoláltan/frusztráltan évekig otthon ülni, az ember tudta az öregektől, hogy a nagy sírásoknak vége lesz egyszer (nekem iszonyú nehéz volt, hogy minden egyes problémásabb szakasz egy örökkévalóságnak tűnt). 

(És csak halkan merem mondani, de tán ideje lenne ingyen óvszert is osztogatni, mert hát basszus, egy másfél éves gyerekkel (plusz egy nem tudom hány évessel) ne legyen már valaki hét hónapos terhes, hacsak nincs nagyon kiterjedt segítői köre, na meg rengeteg pénze. És tessék, csak állást foglaltam én is itt a végibe.)