Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Nonfiction November

Novemberre rengeteg kihívást találhat magának az ember. Ott van ugye a száraz november, Hogy egy hónapig semmilyen alkoholt nem fogyasztunk. Van Movember (ebben nem tudnék részt venni) Aztán a NaNoWriMo (National Novel Writing Month amolyan Nemzeti Regényíró Hónap – bár már régóta inkább nemzetközi) kezdeményezés, amire lehet jelentkezni, és kitűzni célul, hogy egy hónap alatt az ember megír egy könyvet, de legalábbis 50,000 szót összehoz. Mindenféle szabályai vannak, lehetsz egy csapat tagja, követheted az előmeneteledet, biztathatod a sorstársaidat és kaphatsz magad is vigasztaló szavakat stb. Nagyon sok sikersztori is van (például az Evvie Drake első változatát anno Linda Holmes egy NaNoWriMo alatt hozta össze), ráadásul rendszeresen mindenféle nyelven (így magyarul is) vannak résztvevői és támogató csoportjai. Természetesen ennek a hagyománynak vannak blogger követői is ők kimondottan NaBloWriMo-t tartanak, azaz minden nap írnak blogbejegyzést (ennek már kisebb sikere szokott lenni, mint a NaNo-nak Na de most kiderült, hogy van olvasási, könyves kihívás is: Nonfiction November.

A november hónapot lehet arra szánni, hogy minél több ismeretterjesztő, ismeretközlő, nem fikciós irodalommal ismerkedjünk meg, szóval harminc napig kicsit kevésbé fókuszáljunk a regényekre. Akár rendszeresen olvas az ember ilyen típusú köteteket, akár csak szeretne megismerkedni a műfajjal, kiváló alkalom, hogy szélesítsük az olvasmányaink körét. Pár éve én is igyekszem több ismeretterjesztő kötetet is olvasni, de természetesen még mindig van hová fejlődni. Ráadásul az összes ilyen olvasási kezdeményezés, kihívás még a könyves közösségeket is erősíti. Természetesen van Instagram Challenge,van #NonfictionNovember hashtag és fiók is a Twitteren, TikTokon sőt a fő szervező a YouToubeon is aktív.

Úgyhogy most úgy döntöttem én is valamennyire kampányolni fogok a műfaj mellett. Próbálom végigvinni az Instagram kihívást és több ajánlót is fogok hozni ide is ismeretterjesztő könyvekről, olyanokról amiket már korábban olvastam, de lesznek új bejegyzések is.

Kedvenc műfajom az önéletrajz úgyhogy most ezek közül szemezgetek, meg kell mondanom, hogy kiderült, főleg nőkét szoktam olvasni, vagy hallgatni.

Carrie Fisher mindhárom önéletrajzát ismertem és kedveltem, a Wishful Drinking (aminek színpadi show-ját is megnéztem idén az HBO Max-en) volt az első könyv, amit annak idején a BookDepository-ról rendeltem. Aztán jött a Shockaholic és ami magyarul is olvasható: A hercegnő naplója.
Carrie Fisherhez hasonlóan a showbusiness-ben dolgozó nők közül akiknek többször is meghallgattam, meg olvastam az életrajzait azok szintén amúgy is nagy kedvenceim: Tina Fey, akeinek Bossypants, NagymeNő című kötetét több formában is magamévá tettem (angolul, hangoskönyvben és magyarul is) utána ismerkedtem meg Amy Poehler-rel. Aztán Brigi, társam a podcastolásban mutatott rá, hogy hatalmas űr van az életemben, ha nem tudok semmit se Miranda Hart-ról (őt talán itthon leginkább onnan lehet ismerni, hogy a Kém című filmben volt Melissa MccArthy barátnője, aki szó szerint levette a lábáról 50 Cent-et), úgyhogy ezt is orvosoltam, részben megnéztem a sorozatot, meg az egyik könyvét is meghallgattam.
Még néhány olvasmány a show bizniszből: Lauren Graham, Anna Kendrick, Amy Schumer, Shonda Rhimes, Eddie Izzard.
S akinek a legutóbb olvastam a kötetét és aki már évek óta nagy hatással van rám: Hannah Gadsby

Ti tervezitek, hogy kicsit odafigyeltek: több ismeretterjesztőt olvastok ebben a hónapban?



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

Nonfiction November

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×