Az élet aztán szépen megoldotta önmagát: az első munkás verzió jött be, úgyhogy szerda óta itt tanítok a gimiben; egész pontosan úgy áll a helyzet, Hogy a gimis tanári van a folyosó egyik végén, a gyerekeim osztálya meg a másikon.
Az ötödik órától kezdve mindig aggódom ha valamelyik földszinti terembe vagyok beosztva, mert ha a gyerekeim meglátnak, amikor épp kint játszanak, hát...jó, maximum lelkesen dörömbölnek az ablakon, bár reménykedem benne, hogy ennél azért már fegyelmezettebbek.
A suli egyébként nekem kellemes meglepetés eddig, mert sokkal rosszabbra számítottam. Tanulni persze itt se szeretne senki, de az a kaotikus horror, amit egyes osztályokban tapasztaltam az előző suliban, az itt mintha nem lenne, bár van egy nagyon kemény csoportom, akik kevesen vannak ugyan, de kábé mindenki más szinten van, plusz valamilyen módon sajátos nevelési igényű.
Azt hiszem egyébként, hogy a jövő az bizony arról szól majd az iskolákban, hogy ezeket az (egyre növekvő számú) SNI gyerekeket a lehető leghatékonyabban integráljuk, úgyhogy már azon töröm a fejem, hogy ha a fordítás valamiért nem jön be (ezer buktatója van egy ilyen vállalkozásnak nyilván), akkor fejlesztő pedagógiát tanulok, amit, még ha nem dolgozom soha fejlesztőként, akkor is tök jól tudok majd hasznosítani a tanításban. Egyelőre viszont még mindig a sötétben tapogatózom: durva, hogy a tanárképzés nem terjed ki ezekre a problémákra (jó, tény, hogy én lassan húsz éve diplomáztam a főiskolán, remélem manapság legalább említés szintjén felmerül az SNI)
Azt változatlanul nem tudom elképzelni, hogy a tanárságból menjek nyugdíjba és még mindig főleg az a problémám, ami eddig is: az intrikus tanári kar; borzasztó hallgatni, ahogy egymás háta mögött suskusolnak, hogy neki ennyi órája van, nekem annyi, nem igazság és én különben is ennyit helyettesítek, ő meg csak annyit és azonkívül pedig rohadjon meg mindenki.
Mar most látom, hogy az egyik kollégától agyfaszt fogok kapni és ő nemcsak nagyon idegesítő, hanem az a fajta ember, aki azonnal elkezdi kígyó módjára rád tolni a feladatait - hosszú távon szerintem nekem ezekkel a dolgokkal lesz a legtöbb bajom. Az előző suliban azt hiszem sokkal jobb fejek voltak a többi tanárok. Egyébként összeszedve eddigi tapasztalataimat, úgy látom, hogy az általános iskolai tanári karok sokkal segítőkészebbek és összetartóbbak, míg a gimisek sokszor nagyon rátartiak. Hát mindegy, szerencsére főleg a szünetekben kell elviselni egymást...