A magonckorukat éppen csak kinőtt palántákat már tanácsos kezünkkel borzolgatni, hogy a szelet utánozva segítsük őket szöveteik megerősítésében. A paradicsomlevelek ilyenkor mesés, a nyárra oly jellemző illatukkal válaszolnak.
Ezekben a hetekben szokatlan nálunk ez az aroma, mert általában március végén, április elején vetem el a paradicsom magokat. Az idén azonban február 28-án megkezdődött a "paradicsom szezon" készleteim egy részének zsurló teába áztatásával. A magok fél nap múltán kerültek virágföldbe. Március 7-én újabb társaság kapott zsurló teát, mielőtt palántanevelő poharakba vetettem, és tervezek még egy vetést az elkövetkező napok egyikén.
Nagy kedvencünket, a "mókusosat" negyedik éve termesztem. Vékony héja miatt érzékeny az esőre, de olyan aszályos nyár végén, amilyen a tavalyi volt, mintaszerű "paprikákat" érlelt. Előfordul, hogy ikertermést hoz, amilyen a képen is látható. A későbben érők közé sorolnám, de jóval megelőzi a "faparadicsomunkat". Paprikára emlékeztető termése húsos, inkább édes, nagyon kevéssé savas, 2011-ben augusztus elejétől volt szedhető. A levelei méretes terméseinek ellenpontjaként törékenynek hatnak, palántakorban kifejezetten véznák.
Tavaly az év elején olvastam egy cikket, amelyben aszályos nyarat jósoltak - némi csúszással a nyár utolsó harmadától beigazolódott. A paradicsomtermesztés szempontjából szerencsésnek ígérkező szezonra készülve gyarapítottam a "paradicsom gyűjteményünket" többek között a Roma egy ellenálló változatával a Roma VF-fel. A "mókusosnál" kisebb, gömbölyödő végű és még kevésbé savas, mégsem édesebb. Vékony héjú, érésben pedig néhány nappal megelőzte a paprika alakút. Reggelihez szinte csak ez a paradicsom fogyott. Az idén saját termesztésű és a tavalyi csomagból maradt magjait is vetettem.
2011 meglepetése az örökségfajta (heirloom) Black Prince volt, mert már július közepétől érett, zamatában pedig meghatározó az a bizonyos paradicsomos aroma, amiben a levelek annyira bővelkednek. Folyamatosan érik, ám eleinte nem könnyű megállapítani, mikor számít ehetőnek, mert zöldes árnyalataival nem éppen érett paradicsom benyomását kelti. Több lé és sav van benne, mint a Romában vagy a "mókusosban", de még mindig a szerényebb savtartalmúak közé sorolnám. Kifejezetten robosztus szárat fejleszt, hiszen folyamatosan érő, az áruházakban megszokott egyenméretűeknél valamivel nagyobb terméseket kell megtartania. A júliusi esőkben vékony héján egy csík jelezte a lefutó víz nyomát, de messze nem olyan érzékeny, mint az etalon "mókusos".
Kedves szomszédomtól kaptam egy óriási terméseket fejlesztő fajtát. Igencsak hasonlít az ún. Nógrádi tájfajtára - tán nem véletlen. Íze képzeteim klasszikus paradicsomától nem áll messze, nem túl leveses. Virága csupa szirom, gyümölcse "turbános", mint a Marmande-é, és meg is reked rajta az eső, harmat, amiből ezúttal keveset kellett elviselnie. Nagyon látványosan reagál az öntözésre, hiszen kevés, de nagy termést táplál. Fölöttébb gyakori kacsolást - vagy ha tetszik kocsolást - igényel.
Szép termései vannak az ugyancsak örökségfajta koktél Red Pearnek a Black Prince-nél már emlegetett "zöld" zamattal. Az apróságok között kitűnik viszonylag alacsony savtartalmával. 3-4 éve termesztem.
A Cherolla F1 magját nem érdemes gyűjteni, hacsak nem szelektálni készülünk egy hibrid utódait. Íze nem különösebben izgalmas, a koktélok savas jellege dominálja, megjelenése azonban lenyűgöző.
A kecskeméti 262-es determinált, bőtermő, ellenálló paradicsom. Bizonyosan jól szállítható és a képen látható egyenterméseket hoz. Megkóstoltuk és úgy ítéltük csak befőzésre érdemes használnunk. Már tavaly öregnek számított a vetőmagja, de remekül kelt, és mivel a családban van igény befőző paradicsomra az idén is vetek belőle.
Támaszték nélkül is sokáig tartja magát a Mano, amit szintén szomszédból kaptam két évvel ezelőtt. A 262-esnél valamivel kisebb, talán picit vékonyabb héjú terméseket hoz bőséggel - éppen ezért igényel valamilyen mankót a szezon végére. Íze miatt nem lenne érdemes termeszteni, a változatosság kedvéért, és mert rövid karóval is beéri, néhány szemet mégis vetettem.
A Tigerella csalódás volt. A nyár eleji esőket alig vészelte át, termése pedig nagyon savas. Csíkos héja nem teszi olyan izgalmassá, hogy termesszem. Kimarad az idei társaságból a Zömök is, mert viszonylag vastag a héja, íze azonban csöppet sem emlékezetes. A Manonál kissé magasabb, termése pedig hosszúkásabb.
Búcsúzom a Marmande-tól is, mert messze nincs benne annyi zamat, mint a kedvenceinkben. Már tavaly fontolgattam, hogy nem vetem el az évek óta megmaradt magokat, hiszen "turbános" termésén megreked a csapadék, az aszályos nyarat ígérő jóslat miatt mégis hasznosítottam a készletet. Szép terméseket nevelt, ahogyan valamennyi fajta 2011-ben, hiszen csak a tövüknél kaptak vizet, amit napközben dézsában melegített a nagy sárga csillag. A száraz ősz annyira kedvezőtlen volt a paradicsomokat betegítő gombák számára, hogy még februárban (igen, 2012. második havában!) is egészségesek voltak az első fagyok idején zölden begyűjtött - bőséggel rendelkezésre álló - termések.
Fa paradicsomként is ismeretes változatot kétszer vetettem már, az idén is termesztek néhány tövet. A legkésőbb érő paradicsomunk, ami nagyon jól ellenáll az őszi hűvös estéknek. Anyukám szomszédjától kaptam az első magokat.
Kicsit untam már a lecsó és paradicsom befőzést, ahogyan azok is, akiket megajándékoztunk a környezetkímélő módon termesztett gyümölccsel. A forróvízbe mártott paradicsomokról lehúztam a héjat, majd"kimagoztam", a végeredmény pedig nagyon finom paradicsom dzsem lett.
Krumplilevelű fürtös tartozik még az évente elvetett körhöz. Ez is szomszédból való, jól bírja a klímánkat, de inkább csak biztonsági tartalék - piacos termései vannak.
A törpe vagy balkonparadicsom Vilma - savas, íze felejthető -, tőle jobbra az évek óta termesztett burgonyalevelű, kecskeméti 262 és Black Prince.
Egy-egy magától kelt magoncot meghagyok a kertben minden évben. Így bukkant fel egy robosztus, igen ellenálló paradicsom 2010.ben. Majdnem olyan magasra nő, mint a Cherolla F1 vagy a fának nevezett. Termése gömbölyű, sem nem kicsi, sem nem nagy. Már elvetettem néhány magját.
Tavaly vetettem San Marzanot is, ám valahogy az elajándékozott tövek közé keveredhetett. Most szemmel fogom tartani.
Bulgáriából származó magokból neveltek hatalmas rózsaszínű paradicsomot (talán rózsaszínű orosz vagy orosz óriás) a faluban, amiből kaptunk kóstolót. Nem tudom, mennyire szereti majd a klímánkat, de bízom benne, hogy nem kényes, mert jó eséllyel bekerülhet a kedvencek közé. Kaptam hosszúkásnak mondott sárga paradicsom magjából is, amit régtől nem termesztenek. Sajnos mindössze egy szem kelt ki, így újra vetek belőle. Ugyancsak új szerzemény egy másik sárga paradicsom magja, a Brandywine Yellow, de az idén vetettem először Rutgerst és kecskeméti Jubileumot is. 
