Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

2018-as féléves összegzés

Mivel tavaly is nagyon jól álltam az első félévben az olvasmányaimmal, kedvet kaptam, Hogy félévi összegzést írjak. Úgyhogy ezt megint megteszem, ugyanis már a GoodReads is írt hogy az éves kihívásom 78%-t már teljesítettem (június végéig ez 47 könyvet jelent). Aminek örülök persze, de telhetetlen könyvmolyként arra tudok csak gondolni, hogy bárcsak a Várólista csökkentéssel állnék ilyen jól! Mindenesetre azért kicsit vállon veregetem magam, visszanézek a tavaly is használt irányított kérdéssorom segítségével (nem, nem vagyok hajlandó tag-nek hívni) összefoglalom az első félév olvasmányait.

1. A legjobb 2018-as olvasmányod.
6 hónap alatt 6 10 csillagos könyv volt, amiről értékelést is írtam, a legtöbb elő fog még fordulni, de akkor választom A hazugságok fáját.

2. A legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál.
Már megint ott vagyok, hogy kevés sorozatot olvasok, de szerintem simán ide vehetem Sarah Andersen: Macskapásztor című könyvét, mert ő kb. minden újabb gyűjteményével folytatja a saját életéről szóló történetet.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.
Matt Haig: Ha megáll az idő című regényét, mert szerettem a gyerekkönyveit és kíváncsi vagyok, hogy miként ír felnőtteknek. Plusz ha majd tényleg lesz belőle film, amiben elvileg Benedict Cumberbatch fog szerepelni, akkor tudnom kell a sztoriról. Ami meg amúgy nagyon érdekesnek tűnik: lassan öregedő azaz immár több száz éves a főszereplő!

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Jön Ivy Pocket 3. része Mivel eddig is jót szórakoztam a kis szobalányon, naná, hogy érdekel, mi lesz a történetének befejezése.

5. Legnagyobb csalódás.
Egyértelműen A betű mágusa, sokkal többet vártam egy ilyen fülszöveg után.

6. Legnagyobb meglepetés
Nora Roberts: Year One-ja, nagyon várom már, hogy milyen lesz a folytatás.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Imádtam Az Aristotle és Dante a világmindenség nyomában-t és annyira jól írt Benjamin Alire Sáenz, hogy kíváncsi lettem a többi regényére is.

8. Legújabb könyves szerelem
Nagyon szeretem azt a trendet, amit az 50 elszánt magyar nő is képvisel.

9. Legújabb kedvenc karakter
Az összes Lumberjane, előbb utóbb majd írok is róluk.

10. Egy könyv, amin sírtál.
Mostanában ritkán sírok könyvön, de azt hiszem az Aristotle-nél és a Minden szív kaput nyit-nál rezgett a léc.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.
Ez persze nem lehetett más, mint Marlon Bundo sztorija!

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.
Nem sok filmes adaptációt láttam idén, úgyhogy maradok a Deadpool 2-nél, mert azért jobb volt, mint a Ready Player One.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Kathleen Arden: A medve és a csalogány történetéről szerintem egész jót írtam.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Madeline Miller: Circe című könyve, amit már megjelenés előtt nézegettem, hogy csodás, aztán valami gikszer folyamán egy héttel a kiadás előtt az amazonon alig 3 dollárért lehetett előrendelni, s bár én nem szoktam onnan könyveket, mert a szállítás felviszi minden árát, de ezt most berendeltem. S még szállítással együtt is csak 2700Ft-ra jött ki az egész. S élőben is csodás.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

16. Kiket jelölsz?
Szokás szerint senkit, mert engem se jelöltek, nem úgy jutottam ide, viszont íme még pár ember, aki már kitölötte, vagy legalábbis valami hasonlót (összefoglalást a félévről) készített:
Amadea, BubuMaczko, Dóri, Nikkincs, Nita, Pupilla, Zakkant, sőt még a Popkult, csajok, satöbbi legutóbbi adásában is ha kicsit másként, de félévi összesítésekről volt szó.



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

2018-as féléves összegzés

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×