Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Kate Quinn: Alice hálózata

Meséltem már párszor, Hogy Elizabeth Wein: Fedőneve: Verity az egyik kedvenc könyvem az elmúlt évekből? Csak 100x? Oké akkor megint elmondom, hogy azóta keresek valami témájában hasonlót és amikor tavaly először hallottam Alice hálózatáról, úgy gondoltam, hogy ez pont olyan lesz. Csak felnőtteknek szól, meg jóval többen ismerik, hiszen Reese Witherspoon is könyvklubozott róla, sőt talán még film is lesz belőle. Úgyhogy biztos lehettem benne, hamarabb fog megjelenni magyarul, mint Wein regénye (ja igen, azóta is várom, hogy a Rose Under Fire is le legyen fordítva). S igazam volt.

1947-ben Charlotte (Charlie) St. Claire az anyjával Svájcba tart egy kis beavatkozásra, amit a szülei szerveztek le neki, mert megengedhetik maguknak, hogy senki se tudja meg egyetemista, hajadon lányuk bizony „úgy” maradt. Charlie-t azonban egy dolog érdekli csak, hogy megtalálja az unokatestvérét, Rose-t, aki a második világháború alatt tűnt el Franciaországban. A két lány között nagyon mély kapcsolat volt gyerekkoruk óta és Charlie úgy érzi, csak Rose értheti meg és segíthet rajta.

1915-ben Eve Gardinert az iktatószobából beszervezik kémnek. Kis kiképzés után Lilles-be kerül, ahol felszolgáló lesz egy étteremben, ami a németeket szolgálja ki, s míg láthatatlanul bort tölt, tányért cserél, hallgatózik. S mivel kiválóan beszél németül és franciául is, ráadásul úgy néz ki, mint aki képtelen hazugságokra, s még dadog is, lenézik és nem is gondolnák róla, hogy vág az esze, mint a borotva. Az ily módon szerzett értesüléseket egy Lili nevű nőnek adja át, aki a németek álltal megszállt francia részeken mászkál, s információkat juttat el a szövetségesekhez. A besúgói mind az Alice hálózat részei, amely az egyik legjobban működő, főleg nőkből álló kémláncolat volt az első világháború idején.

A két történetszál összefonódik, amikor Charlie bekopog egy angol nő ajtaján, aki utoljára hallott valamit Rose felől és az idős nőt Evelyn Gardiner-nek hívják. Az amerikai lány ráveszi, hogy segítsen megtalálni az unokatestvérét és Eve a sofőrjével meg a terhes jenkivel elindul Franciaország felé.

Mondjuk kicsit másra számítottam, mert azt hittem, hogy főleg a második világháborús női kémekről lesz szó, de igazából pont nem, hanem arról, hogy az első világháborúban is több nő dolgozott a szövetségeseknek. Kate Quinn alapos jegyzeteket készített a történethez, amely alátámassza, hogy bizonyos szereplők és események a valóságban is megtörténtek, van amit meg akiket ő talált ki, de főleg a kutatásaira támaszkodott. Márpedig jól utánanézett dolgoknak, annyira kis finom részletekkel is jellemezte a kémek munkáját, hogy hogyan csempésztek üzeneteket, miket tudtak és mikre kellett figyelniük.

A két időszakasz közül az 1947-es road trip talán nem annyira izgalmas, mint az első világháborús, legalábbis addig kicsit feleslegesen hosszúnak tűnik, míg el nem érünk az összefonódó csúcsponthoz, de azért unalmasnak nem mondtam volna azt se. Mert Kate Quinn nagyon olvasmányosan, gördülékenyen ír és gyorsan lehet haladni Charlie fejezeteivel is, s igazából ott mondanak ki nagyon sok, a háborúval és az emberi áldozatokkal kapcsolatos dolgot.

Eve alig várta, hogy valamit tehessen a hazájáért a Nagy Háború idején, de nem nagyon kapott lehetőséget, mert dadogott éppen ezért a legtöbben butának vagy mentális gondokkal küzdőnek tartották, egészen addig, míg a kapitány aki beszervezi meg nem látja benne ezt a potenciált. Úgyhogy akárcsak a legtöbben Alice hálózatában, szolgálhatják a jó ügyet kémként, besúgóként, láthatatlanul hallgatózva vagy éppen határokon könnyedén átslisszolva információkat szállítanak. Persze mindennek megvan az ára, annak is, hogy a hazáját segíti az ember, s Eve-nek is fel kell tennie magának a kérdést, hogy megéri-e az ár, amit fizet ezért, s nem is gondolja, hogy akár évtizedekig is lehet még nyögni a kamatokat.

A két világháború utáni részekben is még hasonló kérdések vannak felvetve: mégis milyen emberi áldozatokkal jártak ezek az évek? S nem csak a halottak számáról van szó, hanem arról, hogy az élők is még mindig szenvednek attól, ami történt. Eve még mindig magán viseli a fizikai és pszichológiai terhét a szolgálatának, a sofőrje is a második világháborút megjárt katona és amiket ott látott még mindig kísértik. Charlie ugyan még csak iskolás volt a háború alatt, de a bátyja más emberként tért vissza a frontról, nem tudott megbirkózni az ott átéltekkel és öngyilkos lett, a lány pedig megpróbált valami emberi kapcsolatot elérni azzal, hogy belevetette magát a szexbe, de ez se volt igazán jó döntés… A háború nem csak azokat viseli meg, akik részt vettek benne, hanem a családjaikat is, akár még a következő generációk is nehezen tudják feldolgozni a történteket.

Talán érzelmileg annyira nem rázott meg a könyv, mint vártam, de a történelmi érdekességek, főleg a valóban működő Alice hálózat és annak feje, lenyűgözött. A hosszú könyv roppant olvasmányos, Kate Quinn végig fenntartotta a figyelmemet és sok mindenről tanított: kiválóan összemosta a tényeket és a fikciót (az utószóban derül ki, mennyire). S ami a legjobban tetszett, hogy kiemelte, a nők mennyire hozzájárultak a háborús sikerekhez, s utána a gyógyításhoz, újjáépítéshez. Ha nem is konkrétan kémként, harcosként vagy gyári dolgozóként, akkor azért mert elvégezték az érzelmi munkát: vigasztaltak, gyászoltak és ápoltak.

Blogturné

Az Alice Hálózata című történelmi regényt, ami az első világháborúban működő női kémekről szól, tavaly Reese Witherspoon a nyár egyik könyvének választotta be a könyvklubjába. Magyarul a Maxim Kiadó jelentette meg az izgalmas történetet, melyet most három blogger fog bemutatni nektek. Tartsatok velük, hogy megismerkedjetek a bátor lányokkal, asszonyokkal, akik Alice hálózatát képezték és ha szerencsétek van, még a könyvet is megnyerhetitek a turné végén.

Fülszöveg

A második világháborút követő felfordulás idején egy amerikai egyetemista lány, Charlie St. Clair teherbe esik hajadonként, és közel jár ahhoz, hogy jómódú családja kitagadja őt. Ráadásul kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy hőn szeretett unokatestvére, Rose, aki a háború alatt eltűnt Franciaország nácik megszállta részén, talán még él. Így amikor a szülei Európába küldik, Charlie Londonba szökik, eltökélve, hogy kideríti, mi történt az unokatestvérével. Ehhez Eve Gardinertől remél segítséget, aki egy iszákos, láncdohányos és rendkívül ellenszenves nő. Neki is van egy titka: egy női kémhálózat ügynöke volt, az Alice-hálózaté. Eve lelepleződött, és meg kellett tapasztalnia a háború legkegyetlenebb oldalát. Először nem akar Charlienak segíteni, ám a fiatal lány egy férfi nevét említi, akit Eve egykor szeretett, és aki gyanúja szerint elárulta a németeknek. Vajon él még a férfi, és más asszonyok végzete is az ő lelkén szárad? Eve elhatározza, hogy kideríti a férfiról az igazat, ezért segítséget ajánl Charlie-nak. Így ketten vágnak neki Franciaországnak: Eve, hogy kiegyenlítse a számlát, Charlie pedig, hogy végre békére leljen.
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2018
Eredeti cím: Alice Network
ISBN: 9789632619354
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Tomori Gábor
Megrendelés

Nyereményjáték

Mivel a regényben kémnőkről van szó, őket keressük a játékunkban is. Elvégre rengeteg filmben és tévésorozatban szerepeltek már. A feladat egyszerű: ismerjétek fel a fikciós kémnőket és írjátok be a nevüket (nem a színészét, nem a film címét, hanem a karakterét, akit játszottak) a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladványom


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

07.02 Olvasónapló
07.04 Szembetűnő
07.06 Kelly és Lupi olvas



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

Kate Quinn: Alice hálózata

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×