Get Even More Visitors To Your Blog, Upgrade To A Business Listing >>

Courtney Summers: All the Rage

Annyira magával ragadott a Some Girls Are, Hogy úgy éreztem, azonnal kell még olvasni valamit Summerstől. S mi sem jobb, mint a legutóbbi regénye, ami tavaly jelent meg, szintén Várólista csökkentéses és ugyancsak nagy volt körülötte anno a felhajtás. Ugyanis alapból arról szól a regény, hogy mennyire elhallgattatjuk a lányokat, mintha nekik nem lenne mondanivalójuk illetve ami van, az is inkább maradjon rejtve. Illetve nem véletlenül hozzák párhuzamba Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el… című regényével…

A fülszöveg kicsit félrevezető talán, viszont legalább már mielőtt belekezdünk tudni lehet, miről lesz itt szó egy nemi erőszakról és hogy az milyen hatással volt a főszereplőnkre. Romy kiközösítetté válik az iskolájában, a városában, Mert senki se akarja elhinni neki, a városka jól ismert alkoholistának lányáról, amit állít. Számára egy lehetőség maradt csak, túlélni és pénzt keresni, hogy idővel mindent maga mögött hagyhasson. A szomszéd városban pincérkedik, ahol semmit se tudnak róla és nem kell magyarázkodnia, nem néznek rá úgy…  Aztán eltűnik egy lány és Romy körül is történnek fura dolgok, de ő még mindig hallgat, még mindig úgy gondolja, hogy talán normális lehet az élete, de lassan már maga se tudja, hogy mi a normális…

Ez tipikusan az a könyv, amit nehéz olvasni és biztos vagyok benne, hogy a szerzőnek ez is volt a célja. Mert az egész helyzet annyira elképesztő és mégis annyira ismerős, nem is azért, mert velünk történik ilyen, de hallottunk, olvastunk róla vagy suttogva mesélték valakiről, akit ismerünk… Mert arról szól, hogy mi történik, ha az áldozat előáll és beszél és mennyire megbélyegzett lesz utána és hogy lehet ebből talpra állni és nem elveszni magunkban, vagy álarcot ölteni…

Eleinte nagyon hiányzott nekem az a düh, ami a Some Girls Are-ban Regina mozgatórugója volt, de rájöttem, hogy Romy nem véletlenül olyannak van megírva, amilyen. Őt úgy megtaposta az élet, ahogy nem kéne egyetlen fiatal lányt se megtaposni és nem kapott segítséget, hiába fordult rögtön a törvény, a felnőttek felé és kérte, hogy tegyenek valamit, mert bár a családja mellette áll ez egy korrupt kisvárosban, ahol ők a senkik nem elég semmire se. Nem marad más védekezése neki, mint a smink és a körömlakk, amelyeket egyfajta pajzsként vesz magára. Egészen addig, amíg be nem látja, még ha későn is, hogy a hallgatásával másokat is veszélybe sodorhat és ezzel a saját helyzetén se segít. De ehhez az kell, hogy sokat kelljen elviselnie. Kényelmetlen még azért olvasni, mert Summers tökleletesen ábrázolja Romy tehetetlenségét, hogy nem tudja megfogalmazni az érzéseit, semmi nincs itt szépen lebetűzve és kimondva, akárcsak Romynak, az olvasónak is meg kell küzdenie mindenért és idővel az embernek nem kell magyarázat mert megérti és elfogadja a lány viselkedését és innentől már csak nyerhetünk mert szurkolunk annak, hogy végre valami kibillentse őt és kézbe vegye az életét.

Az All the Rage igazi feminista ifjúsági regény, de nem a papoló fajtából, hanem azért mert arról szól, amivel a fiatal lányoknak szembe kell néznie: fájdalmas, bőr alá lopódzó, kegyetlenül igazságos és fontos könyv. A megjelenés körül indította el Courtney Summers a #ToTheGirls hashtag-et, hogy biztató tanácsokat és tapasztalatokat osszanak meg felnőttek a fiatal lányokkal (egy válogatás a legjobbak/fontosabbak közül).

Szóval ha valaki úgy gondolná, hogy a lányoknak szóló ifjúsági irodalom csupa fantasy, szerelmi háromszög és romantika, azoknak ajánlom Courtney Summers munkásságát. Eddig tőle olvasott három regény után csupán csak az a kérdés, hogy miért nem jelenik meg magyarul tőle több írás?

Kiadó: St. Martin’s Griffin
Megjelenés: 2015
Terjedelem: 336 p.
ISBN: 9781250021922
Honnan: vásárlás, saját példány, e-book



This post first appeared on Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish, please read the originial post: here

Share the post

Courtney Summers: All the Rage

×

Subscribe to Bare Fit Sweat Proof T Shirts By Chuck Strogish

Get updates delivered right to your inbox!

Thank you for your subscription

×